Hamilton: „Nevetnem kell Alonsón…”

Még a Mexikói Nagydíj alatt történt, hogy Fernando Alonso azt találta mondani: Lewis Hamilton hét bajnoki címe kevesebbet ér, mint Max Verstappen eddigi sikerei.

Ezután jött a Sky Sport és a nyomorult angol média „szakembereinek” kinyilatkozása, mely szerint Hamiltontól 2021-ben ellopták a világbajnoki címet. És ha ez még mind nem lenne elég, akkor Hamilton már ki sem hajlandó mondani legfőbb ellenfele nevét… Elég cifra egy helyzet, amit maga az érintett sem tesz egyszerűbbé:

„Nem igazán tudok mit mondani, sem róla, sem pedig erről az egészről. De őszintén azt gondolom, hogy nevetséges az, amit csinál, és nem méltó hozzá… Engem akármikor megkérdeznek más sikereiről, mindig tisztelettudóan nyilatkozom, ugyanez érvényes azzal kapcsolatban is, amikor arról faggatnak, ki a valaha volt legjobb versenyző. Én mindig dicsértem az ellenfeleimet, éppen ezért értetlenül állok az egész história előtt. De mindez nem lényeges, ezért nem tudok mást tenni, mint felmutatom a hüvelykujjamat!

Az eset óta eltelt időben Fernando Alonso a közösségi médiában tulajdonképpen már elnézést kért, de mindennek ellenére az indulatok nem nagyon csillapodnak. Távol álljon tőlünk, hogy egyik vagy másik versenyző mellett lándzsát törjünk, de a spanyol azzal semmi rosszat nem tett, hogy kimondta: Hamilton az összes vb címe elnyerésekor „csak” a csapattársát győzte le, és nem egy másik istálló pilótáját…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel