Lewis Hamiltont mindig Ayrton Senna munkássága inspirálta, a versenypályán és azon kívül is. Elmondása szerint ő most úgy harcol a feketék jogaiért, ahogy annak idején Senna tette azt a Forma-1 biztonságosabbá tételéért.
A brazil több emlékezetes harcot is vívott az FIA egykori elnöke, Jean-Marie Balestre ellen, amelyek közül az egyik legismertebb az 1991-es Német Nagydíjon látott „bójás” szavazás. Hasonló harciasságot vél magában felfedezni a hétszeres világbajnok, akit a rossz gyermekkori élményei (kisgyermekként inzultálták a bőrszíne miatt) is hajtanak:
„Minden mozdulatával elbűvölt: a szenvedélyével, ahogy versenyzett, ahogy beszélt az emberekkel, a sikereivel pedig iszonyatosan inspirált engem. Sokszor egyedül szállt szembe a rendszerrel, ezt én is átéltem, igaz más okból kifolyólag. Fiatal srácként én is Forma-1-es pilóta akartam lenni, hiszen imádtam az autókat, és azt a feelinget, ami a sportágat körülvette. Számomra ez volt a legvonzóbb munka az egész világon!
Az én harcom akkor kezdődött, amikor láttam, hogy mit műveltek George Floyddal. Előtörtek belőlem az érzelmek és az emlékek, mert egy időben engem is bántalmaztak, csupán azért, mert fekete vagyok. Ez pedig Senna harcához hasonlóan engem is erősebbé tett, feltüzelt a pályán és azon kívül is. Ennek hatására mindent beleadtam a győzelemért, és jelenleg is küzdök azért, hogy megállítsuk a diszkriminációt. Ha a versenyzésemmel és a hangommal segíthetek ezeknek az embereknek, az engem is boldogabbá és sikeresebbé tesz. Nem csupán a világbajnoki címekért hajtok, a végcélom sokkal nagyobb és magasztosabb ennél…” – mondta el Lewis Hamilton.
Rossz hír ez azoknak, akik már elhitték, hogy idénre eltűnhetnek a sportba egyáltalán nem odaillő, és nem is éppen ízléses politikai megnyilvánulások…
Fotó: XPB Images