Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Hamilton: „Számomra már nem az F1 az első…”

A hétszeres világbajnok számos alkalommal kifejtette, hogy még dolga van a Formula-1-ben, és a visszavonulását óhajtóknak nem hajlandó a közeljövőben örömet okozni. Most mégis ennek ellenkező nyilatkozatot tett.

Nem akarjuk ki mosdatni Lewis Hamiltont, de valószínűleg a sajtó is hibás abban, hogy egymásnak ellentmondó hírek jelennek meg. A maradást kinyilvánító, de a szerződését még nem megújító Mercedes pilóta remek táptalajt nyújt a pletykáknak. Pedig semmi olyat nem mond, ami különleges volna, csak hát mindenki szereti a dolgokat tovább gondolni:

„Számomra már nem az autósport és nem a Formula-1 a legfontosabb. Mikor még gyerek voltam, talán így volt, és amikor bekerültem a száguldó cirkuszba, akkor is ez volt a helyzet. Ám jelenleg már elmúltam harminc esztendős, és sok mindent másként látok, mint egykoron. Minden arról szól, hogy az ember tapasztal és emlékeket gyűjt. Nekem ebből még csak kevés jutott, a sport miatt lényegesen csekélyebb idő jut a családomra és a barátaimra. Pedig az emlékek kulcsfontossággal bírnak, ezek határoznak meg bennünket, ettől vagyunk azok, akik. A sport mellett erre is koncentrálok, hogy minél több mindent megéljek, hiszen ezek a dolgok kísérnek engem a hátralévő életemben.” – mondta a #44-es rajtszámú klasszis.

Az vesse rá az első követ, aki a helyében máshogy cselekedne.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „NINCS MESE, jövőre már győzelmekért megyünk!”

Szép lassan közeleg a 2023-as szezon vége, és amennyire biztatóan indult az év az Aston [...]

Érdekel
Perez: „A kettős mérce áldozata vagyok!”

Az idei évben feltűnően gyengén teljesít Sergio Perez, aki már nagyon korán elvesztette azt a [...]

Érdekel
ELFOGADTÁK ANDRETTIÉK nevezését, gyakorlatilag itt a 11. csapat!

Az Andretti a Caddileckel karöltve 2026-ban tervezi, hogy csatlakozik a Formula-1-es világbajnoksághoz, az FIA részéről [...]

Érdekel
Norris: „A Red Bull NEM Verstappenre építi az autóját”

Lando Norris határozottan megcáfolta a szurkolók kedvenc összeesküvés elméletét, miszerint azért lenne domináns ez vagy [...]

Érdekel
Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel