Hamilton ÜZENT Verstapennek: „Az a célom, hogy letaszítsalak!”

Lewis Hamiltont olyannyira feltüzelte a hétvégén látott versenyképesség és a Mercedes Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztései, hogy kijelentette: Ő bizony le akarja taszítani a trónról az aktuális világbajnokot.

A hétszeres világbajnok tehát markánsan jelezte, cseppet sem tett le a nyolcadik cím megszerzéséről, sőt…!

„Továbbra is éhes vagyok a sikerre, ez semmit sem változott. Nagyon jó időszaka ez az életemnek, ahol minden remek egyensúlyban van. Mindent a helyén látok, fittebb vagyok, mint korábban bármikor, és nagyon erősen fókuszálok arra a bizonyos célra. Szeretném kimaxolni a pályafutásom, versenyezni, ameddig csak bírom! A legfőbb célom, hogy oda kerüljek, ahol most Max van, hogy letaszítsam őt a trónról! Szerintem remek hétvégén vagyunk túl, most is bizonyítottuk, hogy bennünket nem lehet csak úgy leírni… Nagyszerű csapat van körülöttem, fantasztikus emberek dolgoznak az istállónál, a gyárban, elképesztő mérnökeink vannak, mindenki motivált és nagyon magas szinten végzi a dolgát. Én pedig minden eddiginél összeszedettebben koncentrálok a célomra, arra, hogy ismét világbajnok legyek. Hosszú az út, de bőven van időnk!” – nyilatkozta sejtelmesen és extramotiváltan Lewis Hamilton.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel