Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lewis Hamilton a REKORDOK KAPUJÁBAN – Karrier a Formula-1 előtt

Nem tekintettek rá mindig csodagyerekként, de ő tudta, hogy egy nap Forma-1-es versenyző válik majd belőle. Ma már szinte biztosra vehető, hogy rövid időn belül teljesen újraírja mindazt, amit a sportágról tudunk, és gondolunk.

Hamilton pályafutása nyolcesztendősen indult, és hamar bebizonyosodott, hogy a kis Lewisnak átlagon felüli érzéke van a négy kerékhez: először csak gokart versenyeket, majd kisvártatva alacsonyabb osztályú bajnokságokat nyert. Ezekben az időkben íródott a legendás levele Ron Dennisnek, amelyben autogramot kért a McLaren Forma-1-es csapatfőnökétől: „Szia! Én Lewis Hamilton vagyok. Brit bajnokságot nyertem, és egy nap a McLarennel fogok versenyezni!”

A bizonyára meglepett Dennis nem maradt adós a válasszal: „Hívj fel kilenc év múlva, és kitalálunk valamit…” Csupán négy esztendő telt el Hamilton első megtett méterei óta, de ekkor már volt olyan szigetországi fogadóiroda, amelynél lehetett fogadni, hogy az akkor még csak 12 éves pilóta 23 esztendős koráig Forma-1-es versenyt nyer majd.

További lépcsőfokok és a második Super One bajnoki cím után az álom valóra vált: Dennis felhívta Hamiltont, és ajánlatot tett számára, hogy csatlakozzon a McLaren junior akadémia programjába. Ez a szerződés tartalmazott egy olyan záradékot, amellyel a megfelelő eredmények birtokában elérhetővé vált a McLaren egyik Formula-1-es ülése.

2001-ben a versenyző még feljebb lépett, és a brit Formula Renault / Forma-3-as sorozatokban folytatta az útját. Ezekben az időkben történt, hogy Michael Schumacher egy gokart tornán indult, a tini Hamiltonnak pedig lehetősége volt összecsapni a legendás F1-es világbajnokkal. Lewis végül négy hellyel Schumacher mögött, a hetedik helyen zárt, de a német elismerését így is sikerült kivívnia:

„Különleges érzés volt őt látni a pályán, de ízig-vérig megvan benne, ami a versenyzéshez kell. Ez a srác nagyon erős, és még csak 16 éves. Minőségi pilóta, aki ha ilyen ütemben fejlődik, bizonyosan eljut a Forma-1-be.” – mondta Schumacher, akinek természetesen még fogalma sem lehetett arról, hogy későbbi elképesztő rekordjait ez a fiú adhatja majd át a múltnak.

Közben Hamilton a Renault volánja mögött a téli sorozat hetedik helyén nyitott, majd a bajnokságban a Marussia előd Manor Motorsporttal három pole pozíció/győzelemmel a harmadik helyen zárt. 2003-ban már nem volt megállás, már a szezon vége előtt két versennyel bajnokká avatták. Az utolsó futamokat kihagyva átült egy F3-as autóba, de a történet nem lett siker sztori, és egy ütközés után Hamilton a kórházban kötött ki. Ennek ellenére a brit Formula Renault bajnoki győzelme után egyre többet és gyakrabban kezdtek beszélni arról, hogy ő lehet minden idők legfiatalabb Forma-1-es versenyzője. Ez majdnem meg is valósult, ugyanis a Williams közel állt ahhoz, hogy leigazolja Hamiltont, de a szerződés végül kútba esett, és az ifjú brit az F3 Európa Bajnokságon kötött ki.

Ha már ott volt, sikert sikerre halmozott: 2004-ben a Manor színeiben megnyerte a bahreini Superprixet, versenyzett Makaóban, és a teljesítményével felkeltette a GP2 egyik legismertebb csapatának figyelmét. Az ART Grand Prix akkoriban a GP2-es mezőny legjobbja volt, és Hamilton megérkezésekor Nico Rosberg révén egyben az aktuális címvédő is.

Ez Lewis Hamiltont nem túlságosan hatotta meg: a brit első próbálkozásra jött, látott, és Nelson Piquet, valamint Timo Glock előtt győzött. Mindeközben elképesztő dolgokat mutatott be: domináns győzelem a Nürburgringen, parádés előzések lehetetlen helyeken, a Brit Nagydíjon, mezőny végéről bezsebelt emlékezetes dobogó Törökországban…

Hamilton nem csupán rettentően gyors volt, de pályáját már ekkor is meghatározta a „jó időben, jó helyen” szlogenje: a GP2-ben elért látványos eredményei pont egybeestek Kimi Raikkönen Ferrariba, valamint Juan Pablo Montoya Nascar sorozatba történt igazolásával. Így a McLaren egyik ülését így Lewis Hamilton kapta, de a bejelentés csaknem két hónapot késett.

Az ok prózai volt: egy bizonyos Michael Schumacher ekkor jelentette be a visszavonulását, a csapat pedig nem akarta, hogy mindez beárnyékolja egy új korszakos sztár érkezésének hírét…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Jordan: „Gyerünk már, ÜLTESSÉK BE Lawsont Perez HELYÉRE!”

Bár elviekben Sergio Perezt 2024-ben még szerződés köti a Red Bull Racinghez, gyakorlatilag a Red [...]

Érdekel
F1 szakértő: MÉLTATLAN, ami Norris körül történik…

A Sky Sports F1-es műsorvezető Craig Slater szerint Lando Norris hiába az egyik legnagyobb tehetsége [...]

Érdekel
Az APPLE TV kizárólagosságra hajt az F1 közvetítésekben!

A streaming platform nem csupán egyszerűen megvásárolná az F1 közvetítési jogait, de a deal mellé [...]

Érdekel
IndyCar pilóta: „Palou JOBB VERSENYZŐ, mint Verstappen!”

Bár mindenki elismeri Max Verstappen nagyságát, de az amerikaiak szerint az ovál versenyzés egy sokkal [...]

Érdekel
VETTEL: „Én le tudnám győzni Verstappent…”

Jó dolog bajnoknak lenni, viszont megvan a dolognak az a diszkrét bája, hogy mindenki téged [...]

Érdekel
Sergio Perez: „2024-ben a VILÁGBAJNOKI CÍMÉRT megyek!”

Nevetséges hibák tömkelege, egyre ritkuló Q3-as szereplések, „csodaként” megélt pontszerzések – így fest Perez 2023-as [...]

Érdekel