FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lewis Hamilton a REKORDOK KAPUJÁBAN – Vb cím a McLarennel

Nem tekintettek rá mindig csodagyerekként, de ő tudta, hogy egy nap Forma-1-es versenyző válik majd belőle. Ma már szinte biztosra vehető, hogy rövid időn belül teljesen újraírja mindazt, amit a sportágról tudunk, és gondolunk.

Amilyen fokozatossággal nyitott Hamilton az alsóbb kategóriákban, feljebb törve annál agilisabban és eredmény centrikusan versenyzett. A parádés GP2-es bajnoki győzelme után nem is lehetett kérdés, hogy a vele szerződésben álló McLaren F1 Team lehetőséget ad neki, és az épp megüresedő üléseinek egyikébe őt ülteti, a liga talán legjobbjának tartott Fernando Alonso mellé. Ezzel Hamilton lett az F1 első fekete pilótája, és elindult azon az úton, aminek a végét még nem igazán látni, ellenben a folyamatos rekorddöntései nagyon is szembetűnőek.

Emberünk elképesztő lendülettel fogott bele az álmai megvalósításába: első versenyén rögtön dobogón végzett, és ezt az év során még további nyolc pódiummal (közte négy futamgyőzelemmel) tetőzte. Első sikereit olyan pályákon aratta, ahonnan nem rendelkezett előzetes tapasztalattal, és amikor nem hátráltatta technikai hiba, vagy balszerencse, üzembiztosan hozta az eredményeket. Ez az esztendő nem csupán a pályán folytatott harcáról maradt emlékezetes: az ifjú Hamilton és Alonso csatája a végletekig elmérgesedett, amely a Magyar Nagydíj időmérő edzésén látott boxutcai performanszban csúcsosodott ki.

Közben Lewis versenyről versenyre gyarapította az előnyét, és az utolsó két forduló előtt már 12 ponttal előzte kétszeres vb győztes csapattársát. Végül elképesztő balszerencsével, csupán egyetlen ponttal lemaradt a világbajnoki címről, de ami megkésett, az semmiképp sem múlt…

Amit az élet 2007-ben elvett, azt 2008-ban visszaadta. Immáron az újoncként legyőzött Fernando Alonso helyén egy új csapattárssal vágott neki a világbajnoki harcnak, és a hadjárat drámai Brazil Nagydíjig tartott, ahol az előző évi idegleléshez hasonlóan szintén csupán egyetlen pont döntött a cím sorsáról. Na meg egy elképesztően balszerencsés húzás…

Hamilton Interlagosban a negyedik helyen zárta a kvalifikációt, míg legnagyobb riválisa, Felipe Massa a pole-ból indulhatott. Ez röviden összefoglalva azt jelentette, hogyha Massa megnyeri a hazai versenyét, és Hamilton az ötödik helyen kívül végez, akkor Brazília otthon avathat világbajnokot. Lewis célja természetesen az ünnep elrontása volt, és sokáig úgy festett, ebben semmi sem tudja őt megakadályozni. A verseny vége előtt két körrel azonban Sebastian Vettel megelőzte őt, és ezzel hirtelen a hatodik helyen találta magát. Ez egy olyan adrenalintól fűtött láncreakciót idézett elő, amely azóta is példátlan a sportág történetében:

A legrosszabbkor eleredő esőben a Hamilton előtt a slick gumikon autózó Timo Glock a pálya utolsó kanyarjában lecsúszott az ideális ívről, a brit pedig köszönte szépen a „gesztust”, és előzése után ötödikként befutva minden idők legfiatalabb világbajnokaként ért célba. Glock mozdulatát egy évtized távlatából is különböző pletykák övezik, a legvadabbak pedig már az őrület határát karcolják (e sorok írója Timo Glockkal személyesen is beszélgetett erről az incidensről, amely – bármilyen meglepő – valóban egy egyszerű versenyzői hiba volt).

A szenzációs diadal és a fantasztikus első évek után egy csendesebb időszak következett a rekorder pályafutásában, de valószínűleg ezek voltak az utolsó napok, amikor előfordult olya, hogy a középmezőnyben kellett küzdenie. 2009-től Heikki Kovalainen és Jenson Button oldalán ugyan nem vb címért harcolt a brit, de szégyenkezésre így sem lehetett oka. Csapattársait impozáns különbséggel győzte le, egyedül 2011-ben kapott csak ki a szintén világbajnok Buttontól.

Az „eredménytelenség”, az új kihívások iránti vágy, na meg a magánéleti válság (Hamilton szakított barátnőjével, Nicole Scherzingrerrel) is közrejátszott abban, hogy 2012 végén különváltak az útjaik a nevelőegyesületének számító McLarennel, és Hamilton igent mondott az akkortájt még csak formálódó Mercedes hívó szavára. A legendás Niki Lauda hatására Lewis Hamilton csapatot váltott, és a németektől az év végén visszavonuló Michael Schumacher helyére ült – hogy aztán az ott töltött esztendők alatt a Formula-1 talán legnagyobb versenyzőjének rekordjait felülmúlja, és ő maga váljon ikonná…

De ez már egy másik történet.

 

Írta: Tóth Krisztián Márk

 

 

 

One thought on “Lewis Hamilton a REKORDOK KAPUJÁBAN – Vb cím a McLarennel

  1. Hajdú Lajos says:

    Azzal a” csendesebb évek”kel nem értek egyet! Mindig harcban volt a vb címért, ill sokáig, de a RedBull-Vettel-Neuvy trió szinte verhetetlen volt, 4évig!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.