FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lewis Hamilton hamarosan családot alapíthat?

Érdekes interjút adott a minap a hétszeres világbajnok. Noha Hamilton jelenleg pályája csúcsán és ereje teljében van, természetesen ő is tudja, hogy semmi sem tart örökké. Ezért már az autósport utáni időkre is tervez!

Ma még talán a közvélemény számára elképzelhetetlen, hogy egyszer majd leadja a szerelést Hamilton és visszavonul, de ez a pillanat valószínűleg már egyáltalán nincs messze. Látva a szerződéskötése körüli huzavonákat, mi a részünkről nem adunk többet ennek, mint két esztendő. Hogy mi lesz azután? Nem nehéz kitalálni… Az említett Forma-1-en kívüli élet alapjait már négy évvel ezelőtt elkezdte lerakni az ikonikus versenyző azzal, hogy London egyik elegáns negyedében vásárolt házat. Elmondása szerint nem csupán egyedül fog benne élni:

Noha jelenleg a legjobb helyen élek, ahol csak egy versenyző lakhat, már csinosítgatom a londoni lakásom, és izgatottan várom, hogy majd egyszer odaköltözzek. Egyszer elérkezik ez az idő, és végre lesz egy olyan hely, amit valóban az otthonomnak nevezhetek. Amikor már nem hotelekben fogok folyamatosan lakni, mint ahogy azt az elmúlt évtizedben tettem. Angliába fogok költözni, és végleg gyökereket eresztek, úgy gondolom, hogy ez valami új és különleges lesz! Sok időt fogok együtt tölteni a családommal, és talán a jövőben nekem is lesz saját családom.” – beszélt sejtelmesen a következő évek terveiről Lewis Hamilton.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.