FansBRANDS Forma 1 webáruház
FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lewis Hamilton: “Még dolgom van a Formula-1-ben!”

Az elmúlt időkben egyre többet lehetett hallani arról, hogy a hétszeres brit világbajnok szögre akaszthatja a bukósisakját. A Portugál Nagydíj sajtótájékoztatóján ő maga cáfolt rá erre. Ez akár lehetne egy jó hír is a sportágnak…

Hogy miért nem feltétlenül az? A politikai szerepvállalása és a rasszizmus cirkusz miatt eléggé visszás megítélésű versenyző sietett leszögezni, hogy a Forma-1 vérkeringésében maradásával tud tenni a legtöbbet a feketék jogaiért. A Formula-1 sokszínűségével kapcsolatban még mindig túl sok csapat nem foglalt állást, ami (neki…) nem jó…

“Élvezem a csatákat Max Verstappen ellen, sokkal izgalmasabb ez az év, mint a korábbiak voltak. Nagyobb kihívást jelent számomra is, és a csapatszinten is. Továbbra is szeretnék a Mercedes család tagja lenni, többek között ezért is teszteltem a Pirelli újítását. Korábban sosem éltem az ilyen jellegű lehetőségekkel, most viszont én magam kértem ezt. Ez azt jelenti, hogy még nem fontolgatok visszavonulást, jövőre biztosan a mezőnyben leszek, mert még dolgom van a Forma-1-ben. Azt viszont nem tudom pontosan megmondani, hogy meddig is tart majd a karrierem.

Ha itt vagyok, azzal fontos ügyek mellett tudok állást foglalni, és harcolni a megkülönböztetés ellen. Még az F1 mezőnyén belül is nagy a csend ezzel kapcsolatban, sokan nem akarnak erről a létező dologról tudomást venni.  Még sok munka lesz elérni, hogy ez megváltozzon, de ha itt vagyok, akkor ez nagyobb eséllyel valósul meg, mintha a partvonalról kívülről próbálkoznék. Ezt is figyelembe fogom venni, amikor a pályafutásomról döntök.”

Lewis Hamilton maradásának örülünk, hiszen a sportág valaha élt egyik legnagyobbjáról van szó, azonban a politikai behízelgését és a BLM HISZTÉRIÁT igazán kukázhatná már végre…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.