Lewis Hamilton – Nem biztos, hogy jövőre is itt leszek…

Szokatlan és meglepő kijelentést tett újabb győzelme után Lewis Hamilton. A brit elmondta, hogy szeretne a mezőny tagja lenni, de semmi garancia nincs arra, hogy ez így is lesz. Kijelentése természetesen sokkolta a szurkolókat, és alaposan megosztotta a Forma-1 világát.

Miközben a Mercedes sikert sikerre halmoz, és talán dominánsabb, mint valaha, addig a kulcsszereplők helyzete finoman szólva is bizonytalan. Az mér mindenki számára nyílt titok, hogy az esztendő végén Toto Wolff leköszön a csapatvezetői posztról, ezt hétvégén is megerősítette. Mikor Hamilton kérdezték, hogy ki lenne a megfelelő helyettes, a pilóta meglepő válasszal szolgált:

„Fogalmam nincs arról, hogy jövőre a mezőny tagja leszek-e. Így nem igazán aggaszt, hogy ki helyettesíthetné Totót… Novemberben járunk, közel van már a karácsony, és a szezon vége, én mégis fittnek érzem magam, és még jó pár hónapig tudnék versenyezni. De ahogy Totónak, nekem is megfordulnak a fejemben olyan gondolatok, hogy mi lesz akkor, ha ennek egyszer vége. Sok, sőt rengeteg dolog van a fejemben ezzel kapcsolatban. Jó pár dolog izgatja a fantáziám, jó dolgok jönnek. Szeretnék jövőre is Forma-1-es versenyző lenni, de erre nincs garancia. Az idő majd eldönti, mi lesz.”

Martin Brundle szerint Hamilton csupán szórakozik a közvéleménnyel, és esze ágában nincs másba fogni, főleg nem visszavonulni. Épp ellenkezőleg, mindennél jobban hajtja őt az összes még álló rekord megdöntése, és a valaha volt legeredményesebb versenyzővé válás.

Most akkor kinek higgyünk?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Eurosport

2 thoughts on “Lewis Hamilton – Nem biztos, hogy jövőre is itt leszek…

  1. Sipos Gábor says:

    Véleményem szerint mindenkinek meg kell engedni,hogy a sorsát saját elképzelése szerint alakíthassa,ebben esetleg tanácsot lehet adni-ha kérik,nem biztos,hogy szerencsés.
    Ha a távozófélben lévő T.Wolf céljait,elképzeléseit ismernénk,közelebb jutnánk Hamilton elképzeléseihez is.Legyen türelmünk a fejlemények kivárásához

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel