Napjaink egyik legjobb, és legsikeresebb Forma1 pilótája Lewis Hamilton.
Tekintsük át most az ő pályafutását, és nézzük meg honnan indult és hogyan jutott fel a csúcsra az autósport királykategóriájában.
Lewis Carl Davidson Hamilton (Stevenage, Hertfordshire, 1985. január 7. –) brit autóversenyző, négyszeres Formula-1 világbajnok. Jelenleg a Mercedes pilótája. Pályafutását már 8 évesen gokartozással kezdte, és miután számos bajnokságot megnyert 12 éves korában szerződést kötött a McLaren-Mercedesszel, hogy később a csapatnál fog autózni. 2007-ben, a Formula–1-ben eltöltött első évében remekül teljesített, és a világbajnokság második helyét szerezte meg, mindössze egy ponttal lemaradva Kimi Räikkönen mögött. 2008-ban megszerezte pályafutása első világbajnoki címét. Ő tartja a legtöbb pole pozició rekordját, és a futamgyőzelmek tekintetében a második legeredményesebb a Formula 1-ben, előtte a hétszeres világbajnok Michael Schumacher áll 91 győzelemmel.
Formula-1-es pályafutása
2007-es szezon
2007-ben ő lett az első színesbőrű pilóta a Formula-1-ben. A McLarennél kezdte pályafutását nem meglepő módon, hiszen már 12 éves korában szerződést kötött Ron Dennissel a McLaren csapatfőnökével. A szezont az akkor sokkal tapasztaltabb csapattársa Fernando Alonso oldalán kezdte. Lewis fantasztikusan kezdte Formula–1-es karrierjét. Bemutatkozó versenyén harmadik lett, ezt további nyolc dobogós helyezés követte. Futamról futamra növelte előnyét a világbajnokságban és két versennyel az évad vége előtt már 12 ponttal előzte meg csapattársát, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsot.
A japán nagydíjon kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a futamot ezzel nagy lépést téve, a világbajnoki cím megszerzéséhez vezető úton. Azonban a biztonsági autó mögötti vezetése közben egy vitatható manővere miatt a Red Bull-lal versenyző Mark Webber és a Toro Rosso fiatal pilótája, Sebastian Vettel összeütközött és kiesett. Hamiltont sokan támadták a verseny után, de végül az FIA nem büntette meg.

Az idény utolsó versenyén, a brazil nagydíjon csapattársát, Fernando Alonsót akarta megelőzni, de kicsúszott, ráadásul problémája akadt az autóval. Ennek köszönhetően csak a hetedik helyen ért célba, amivel Kimi Räikkönent világbajnoki címéhez segítette, Lewis pedig a második lett a bajnokságban.
2008-as szezon
A 2008-as szezonnyitó ausztrál nagydíjon pole-pozícióból indult és meg is nyerte a versenyt, míg új csapattársa, Heikki Kovalainen ötödik lett. Az ígéretes szezonnyitó ausztrál nagydíj után következett a kevésbé sikeres maláj nagydíj, ahol Nick Heidfeld és Fernando Alonso feltartása miatt csapattársával öt-öt helyes rajtbüntetést kaptak. Ezért csak a 9.pozícióból indulhatott és az 5. helyet tudta megszerezni. A bahreini nagydíj volt Hamilton számára a 2008-as szezon legrosszabban sikerült nagydíja. A futamon előbb beragadt a rajtnál, majd a második körében hátulról beleütközött előző évi csapattársa, Alonso autójába. Első légterelőjének cseréje miatt megváltoztatták a boxtaktikáját, és a verseny első felét nagy üzemanyagmennyiséggel futotta végig. A taktika nem vált be és a pontot nem érő 13. helyen fejezte be a versenyt.

Az év első európai versenyén, a spanyol nagydíjon ismét dobogóra állhatott, ezúttal egy harmadik hellyel. Energikus startjának és Alonso kiesésének köszönhetően az utolsó körökben is versenyben volt a győzelemért, de a Ferrari versenyzőit, Massát és Räikkönent már nem tudta megelőzni, pedig kemény keverékű gumijain gyorsabb volt a verseny utolsó szakaszában.
A kanadai nagydíjon megszerezte a pole-pozíciót, és a versenyben vezetett is, egészen az első boxkiállásig. Ekkor a biztonsági autó mögül az egész élmezőny kijött a boxba, közvetlenül egymás mögött. A bokszutca kijárata még zárva volt. Räikkönen és Kubica megálltak a piros lámpánál, Hamilton viszont nem figyelt, ezért hátulról Räikkönennek ütközött. Rosberg hasonlóan járt, ő Hamiltont találta el hátulról. Räikkönennel kiestek, Rosberg folytatni tudta a versenyt. Figyelmetlen vezetésért azonban ő és Rosberg tíz-tíz helyes rajtbüntetést kaptak a következő futamra. A nagydíjat a pályafutása első győzelmét szerző Kubica nyerte, Hamilton elvesztette a vezető helyét a pontversenyben.

Franciaországban így hiába lett harmadik az időmérő edzésen, csak a 13. helyről rajtolhatott. Az első körben csak egy sikánt levágva tudta megelőzni Sebastian Vettelt, amiért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. Ezzel elvesztette az esélyét a pontszerzésre, a mezőny végéről szép előzésekkel felzárkózva 10. lett. Mivel kétszer egymás után nem szerzett pontot, a világbajnokság negyedik helyére szorult vissza, Räikkönen mögé. A hazai nagydíján csak a negyedik helyre kvalifikálta magát, de néhány kör alatt feljött az élre. Az esős futamon csak egyszer hibázott, és végül hatalmas fölénnyel megnyerte hazai futamát.
Utoljára 2000-ben nyert itt brit versenyző: David Coulthard. Mivel Massa nem szerzett pontot, Räikkönen pedig negyedik lett, hármas holtverseny alakult ki a pontverseny élén, közülük Hamilton állt az első helyen, mert neki voltak a legjobb helyezései. A japán nagydíjon pole-pozícióból indult, de visszaesett, amikor egy túl késői fékezéssel megpróbálta maga mögött tartani Räikkönent. Amikor Massát előzte vissza, amaz háturól meglökte, és el kellett engednie a komplett mezőnyt, mielőtt helyes irányba tudott fordulni. Räikkönen leszorításáért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, ahogy Massa is az ő meglökéséért.

Hamilton Kínában rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte a verseny nagy részében Räikkönen-Massa sorrendben haladtak mögötte a Ferrarik, de néhány körrel a vége előtt Räikkönen lelassult és elengedte Massát, akin Hamilton így 2 pontot hozott. Kubica hatodik helyével kiszállt a világbajnoki küzdelemből. A szezonzáró és világbajnoki címet eldöntő brazil futamon csak a 4. pozíciót szerezte meg az időmérő edzésen, amely azt jelentette, hogy ha Massa nyer, Hamiltonnak legalább az 5. helyen kell végeznie.
A verseny hihetetlen izgalmakat hozott. Massa magabiztosan nyerte a futamot, Hamilton pedig tudta tartani az ötödik helyet, a vége előtt 2 körrel azonban Sebastian Vettel megelőzte, amivel visszacsúszott a 6. helyre. A Ferrari csapat már ünnepelt, azonban korai volt az öröm, hiszen a vége előtt egy kanyarral Hamilton, az immár szakadó esőben, utolérte a száraz pályára való gumikon csúszkáló Timo Glockot. Ezt kihasználva Hamilton meg tudta előzni őt, s így bejött az ötödik helyre, amivel a világbajnokságot 98 ponttal, egy pont előnnyel megnyerte. 2008-ban Lewis Hamilton lett minden idők legfiatalabb Formula–1-es világbajnoka. Csapata, a McLaren azonban alulmaradt a Ferrarival szemben a konstruktőri világbajnokságban.

2009-es szezon
Hamilton az évad első versenyére, az ausztrál nagydíjra az előző évi futam győzteseként érkezett. Az időmérő edzésen meghibásodott sebességváltójának köszönhetően csak a 18.pozícióból kezdhette a versenyt. A futam alatt fokozatosan lépett előre, míg feljött a 4. helyre, és ebben a pozícióban is fejezte be a versenyt. Nem sokkal később a harmadikként célba érő Jarno Trulli idejéhez a versenybírák huszonöt másodpercet hozzáadtak, mivel az utolsó körökben, a biztonsági autós szakasz alatt megelőzte Hamiltont. Ennek következtében Lewis megörökölte tőle a harmadik helyet. A bírák a futam után meghallgatták Hamiltont és a McLarent is, akik azt nyilatkozták, nem szándékosan hagyták Trullit, hogy megelőzze a britet, ám eme állításuknak ellent mondtak rádióbeszélgetéseik.
Hamiltont ezután a versenybíráknak adott félrevezető bizonyítékok miatt kizárták az ausztrál nagydíjról, a csapat pedig egy évre felfüggesztett háromfutamos eltiltást kapott. A maláj nagydíjat a heves esőzés miatt piros zászlóval megszakították, Lewis pedig a 7. helyen ért célba, de mivel a pilóták nem teljesítették a versenytáv 75%-át, ezért mindenkinek csak a pontok felét osztották ki. Ennek köszönhetően a brit egy pontot kapott.

A 2009-es szezon kevésbé volt sikeres Hamilton számára, mint az előző, ugyanis az idényben mindössze csak két futamgyőzelmet szerzett. Az elsőt a Hungaroringen ahol a negyedik pozícióból indulhatott, majd lerajtolta Sebastian Vettelt, így már csak Fernando Alonso és Mark Webber állt előtte. Az ötödik körben Hamilton megelőzte az ausztrált, a spanyolnak pedig a 2006-os nagydíjhoz hasonlóan ismét leesett az első boxkiálláskor rosszul rögzített kereke, amelynek következtében Lewis átvette a vezetést. A futamot végül magabiztosan nyerte meg.
A másik futamgyőzelmét Szingapúrban szerezte meg. A szingapúri éjszakai futam időmérő edzésének utolsó szakaszának legvégén Rubens Barrichello a falnak ütközött, ami miatt megállították a kvalifikációt, és mivel csak néhány másodperc volt hátra belőle, már senkinek nem volt lehetősége újabb köröket futni. Mivel ekkor Hamilton állt az élen, így az övé lett a pole pozíció. Melynek köszönhetően magabiztos előnnyel nyerte meg a futamot.

A 2009-es versenynaptárban először kapott helyet az abu-dzabi nagydíj, amelyet a szezon utolsó versenyeként a Yas Marina Circuiten rendeztek meg. Hamilton a szabadedzéseken is kimagasló teljesítményt nyújtott, majd az időmérő mindhárom szakaszát megnyerve megszerezte az első rajtkockát, több mint hat tizedmásodperccel megelőzve a mögötte végző Sebastian Vettelt. Lewisnak sikerült megőriznie vezető pozícióját a rajtnál, ám az első boxkiállások után Vettel mögé tért vissza. Három körrel később a csapat ismét kihívta a boxba, és autójával betolták a garázsba, ugyanis a McLarennek jobb hátsó fékhibája akadt.
A 2010-es szezon
2009. november 18-án bejelentették, hogy Hamilton csapattársa az előző évi világbajnok, a Brawn istállót elhagyó szintén brit Jenson Button lesz. A brit pilóta korábbi csapattársa, Heikki Kovalainen így kiszorult mellőle, és a finn az újonc Lotushoz szerződött. A szezon előtti teszteken a McLaren megbízható és versenyképes szereplést tanúsított. Hamilton az évadnyitó bahreini nagydíjon a negyedik rajtkockából indulva harmadik lett, míg Button hetedikként ért célba.
Melbourne-ben a tizenegyedik helyet szerezte meg a kvalifikáción, majd a futamon fokozatosan lépett előre, míg két körrel a verseny vége előtt, miközben Fernando Alonsót akarta megelőzni, Mark Webber hátulról nekiment, és mindketten a sóderágyba kerültek. A brit azonban ki tudott jönni onnan, így végül hatodikként ért célba. Webber az utolsó előtti pontszerző helyre, a kilencedikre hozta be a Red Bullt, miután kénytelen volt kiállni a boxba új első szárnyért. A futamot Button nyerte meg.
A spanyol nagydíj időmérő edzésén a verhetetlen Red Bull-ok mögötti legjobb időt autózta, így a 3. rajtkockából kezdhette meg a futamot. Bár az élen haladó Webbert nem tudta megelőzni, az első boxkiállás alkalmával Vettel elé jött vissza, és mivel az első körtől számítva szorosan rátapadt, és gyorsabb is volt Vettelnél, megtartotta 2. helyét. A verseny innentől kezdve eseménytelenül zajlott Hamilton számára, ám a leintés előtt két körrel a bal első felni hibája miatt defektet kapott, és a pályát elhagyva előbb a kavicságyba, majd a gumifalba szaladt. Hamilton itt egy pillanatig összeroppant, és csak nehézkesen hagyta el rommá tört McLarenjét. Az eset után így nyilatkozott:
„Csak annyi volt hátra, hogy belopóddzak a célba, nem több. De már vagy 40 kört mentem azokon a gumikon, és így lehetetlen volt Markkal lépést tartani, ezért csak őrizni akartam a pozíciómat. Jól jöttek volna ezek a pontok, és elkeserítő érzés, hogy mindez a verseny utolsó előtti körében történt, de ilyen az autóverseny, felemelt fővel kell tovább lépni.”
– Lewis Hamilton.
A török nagydíj sem szűkölködött izgalmakban. Lewis a rajtot olyannyira rosszul kezdte, hogy a mögüle induló Vettel megelőzte, de még a csapattársa is majdnem elment mellette. Az első kör végére azonban már jóval Vettel előtt autózott, és az első Webbert támadta. Megelőzni azonban nem tudta a bokszba is egyszerre jöttek ki az első két helyről, és így a sokkal tovább kint maradni tudó Button átvette a vezetést. Lewis azonban a következő kör első kanyarjában visszaelőzte honfitársát, és innen megnyerte a futamot.

Ezután következett a kanadai nagydíj és Lewis, csakúgy mint 2007-ben, és 2008-ban, a pole pozícióból indulhatott. Ezúttal az időmérő mindhárom szakaszát megnyerte, de sajnálatos módon a levezető körére már nem jutott elég benzin, így a brit pilótának le kellett állítania a McLarenjét. Az autó lefelé gurult, mikor Hamilton a már lassú McLarenből kiülve, majd kiugorva „ünnepelt”. Lewis tolni kezdte a McLaren-t, de kis idő után feladta, és a biztonsági autóval betért a bokszba. Emiatt a kis incidens miatt letelt az az idő, amit a levezető körre kiszabtak, és mivel Hamilton késve ért csak be a bokszba, pénzbüntetést kapott, de pole-t érő körrét megtarthatta.
A futamon a második rajtkockát megszerző Webber autójában váltót cseréltek, és ezért az ausztrál öt rajthelyes büntetést kapott, Hamilton így csak Vettellel, csapattársával, és Alonsóval állt harcban az élmezőnyben. A verseny során kétszer cseréltek kereket, és Hamilton végül Button előtt megszerezte idei második győzelmét, 109 ponttal pedig átvette a vezetést a világbajnokságban. A magyar nagydíj időmérő edzésén az 5. helyet szerezte meg, a futamon azonban (25 kör megtétele után) váltóprobléma miatt kiesett, így a spanyol nagydíjhoz hasonlóan ismét nullázott. A versenyhétvége után a világbajnokság második helyére esett vissza, de hátránya Webberhez képest minimális volt.

A belga nagydíjra új erőre kapott a McLaren, és Hamiltonnak esélye volt megszerezni a pole-pozíciót, ám a változékony időjárási körélmények miatt a száraz pályán haladó Webber jobb időt ment mindenkinél, és az esős körülmények miatt, bár az utolsó pillanatokban még így is megelőzte Kubicát, csak a 2. helyen zárt. A futamon, kihasználva Webber beragadását, az élre tört, és nem sokkal később már McLaren 1-2 volt az állás, mivel Button is jól rajtolt. Csapattársa kiesett, amikor Vettel előzni akarta őt, de megcsúszott, és lyukat ütött a hűtőbe. Button kiesett, Vettel pedig a hibáért bokszutca-áthajtásos büntetést kapott, és nem szerzett pontot, míg az összetettben 5. helyen álló Fernando Alonso kipördült és összetörte az autóját. Így a világbajnokság öt esélyese közül csak kettő szerzett pontot: Hamilton, és Webber.

Az első koreai nagydíjat, amit egy ideig meg is kellett szakítani a hosszan tartó esőzés miatt, a 2 helyen zárt. Kivárásra autózott, és ennek az okos taktikának köszönhetően a futam után (a két Red Bull nullázása, és a jó eredmény hatására) 21 pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Fernando Alonsóval szemben, aki a nagydíj megnyerése után ugrott az élre. Felipe Massa harmadik lett. Brazíliában mind az időmérőn, mind a futamon 4. lett, ami egyben azt is jelentette, hogy matematikai esélyén túl már nem sok lehetősége volt a világbajnoki cím megszerzésére. Csapattársa mögötte ért célba, 5. lett, ezzel Jenson Button kiszállt a bajnoki csatából. A bajnokság négyesélyessé vált. Abu-Dhabiban a 2. helyről rajtolt, mindössze 31 ezred másodperccel elmaradva Sebastian Vetteltől. A futamon ugyanitt ért célba és mivel Vettel nyert Webber nyolcadik, Alonso pedig hetedik lett, így Vettel lett a világbajnok, Hamilton a 4. helyen végzett.
2011-es szezon
A 2011-es szezon sem mondható Lewis Hamilton legsikeresebb szezonjának. Mindössze 3-szor nyert futamot, és egyetlen egyszer került pole pozícióba. Szezonja első futamgyőzelmét a kínai nagydíjon szerezte. A Kínai nagydíjat csak a második sorból kezdhette meg, de a rajtnál feljött a második helyre, megelőzve az addig verhetetlen, és a pole-ból induló Sebastian Vettelt. A futam izgalmasnak bizonyult. A verseny vége felé a KERS rendszernek, az állítható hátsó szárnynak, és nem utolsósorban, a frissebb gumiknak köszönhetően elment a német címvédő mellett, idei első győzelmét aratva.

A belga nagydíj időmérőjén esős körülmények fogadták a pályára guruló autókat. Hamilton számára a Q2 utolsó köre jelentett izgalmakat, amikor gyorsulni kezdett a felszáradó pálya, és az előtte gyors körön lévő Pastor Maldonaldót a buszmegállónál hirtelen beérte. Mivelhogy kieső helyen volt, mennie kellett, és agresszívan bevetette magát a Williamses mellé, majd megelőzte, megnyerve ezzel a Q2-t. A Q3-ban az utolsó körben szintén átvette a vezetést, de a mögötte jövő Vettel 4 tizeddel gyorsabbnak bizonyult.
A versenyen száraz pályán rajtolt a mezőny, és az egész futamon szárazok voltak a körülmények. Rosszul rajtolt, de vissza tudott kapaszkodni a 3. helyre. A boxkiállások után többek között Kobajasit is megelőzte, de a Les Combes-hez érve balra húzódott, és ütközött a már megelőzött japán versenyzővel. Ez a verseny 12. körében történt. Nagy sebességgel csapódott a szalagkorlátba, majd a lendület egészen a gumifalig vitte, ahol az összetört McLaren megállni kényszerült. Hamilton pár másodpercig ájultan ült az autóban, majd sértetlenül elhagyta azt. 2011-ben sikertelen futamok következtek a brit versenyző számára.
Az Olaszországban szerzett negyedik, majd két ötödik helyével elégedetlen volt. Koreában ereje teljében volt, és az évben először és utoljára megszerezte a pole-pozíciót. Indiában 7. lett, míg Abu Dhabiban hatalmas versenyzést bemutatva győzelmet szerzett. A szezonzáró brazil nagydíjon azonban váltóhiba miatt kiesett.
2012-es szezon
A 2012-es év az időmérők tekintetében remekül kezdődött: a szezonnyitó ausztrál, majd a maláj nagydíjon is a pole-pozícióból rajtolt, de meglepő módon egyik rajtelsőségét se tudta győzelemre váltani.

Csapattársa Button egy győzelmet aratott, míg ő két futamon két harmadik helyet szerzett. Hamilton folyamatos pontszerzőként versenyben maradt a vb címért, egészen az ázsiai futamokig. Eddig megnyerte a kanadai és a magyar nagydíjat. A McLaren autói remekül mentek és tartotta a lépést a többiekkel. Közben megnyerte az olasz nagydíjat is, de ezek után technikai gondok miatt kicsúszott a kezéből a Szingapúri győzelem. Majd 2 futam is a technika rovására úszott el. A szezon alatt 4-szer győzött, és hétszer esett ki az 1. helyről. Többször is állt az első rajtkockában, de végül lecsúszott az összetettbeli 3. helyről.
2013-as szezon
Hamilton 2013-ra a Mercedeshez szerződött Schumacher helyére. Csapattársa Nico Rosberg lett. A szezon elején nehezen ismerte ki magát új csapatánál, nem érezte kényelmesen magát az autóban, de jó pár futam után már fel tudta venni a versenyt német csapattársával. Malajziában harmadikként intették le.

A kínai időmérőn mercedeses első pole-ját szerezte, de a gumikopás miatt végül csak harmadik lett a futamon. Majd jött egy ötödik hely Bahreinben, egy 12. hely Spanyolországban, végül Monacóban egy szerény, de erős 4. pozíciót fogott. Kanadában 87 ezred választotta el a pole-tól. A versenyen 3. lett. Hazai futamán nagyon domináns volt, meggyőző, fölényes első rajtkockát szerzett, és a futamon a 11. körig vezetett, mikor sajnálatos módon a Pirelli bal hátsó abroncsa – elsőként nála – defektet kapott.
A verseny hátralévő részében a 4. helyig zárkózott fel. Németországban és Magyarországon is az első rajtkockából rajtolhatott, ezzel sorozatban háromszor hódította el az első rajtkockát, amely eddig nem sikerült neki. Michael Schumacher mellett ő az egyetlen pilóta, aki 4 alkalommal nyert, és az utóbbi 8 év alatt ő az egyetlen versenyző, aki pole-pozícióból nyerni tudott a Hungaroringen.
2014-es szezon
A 2014-es szezon rengeteg szabálymódosítást hordozott magával, melyekhez alkalmazkodni kellett. Az egyik ilyen változtatás a motorokat érintette, ugyanis az eddigi V8-as motorokat V6-osokra cserélték. A másik szabályozás, az üzemanyagfogyasztást érintette és ezentúl a versenyzők maximum 100 kilogramm üzemanyagfelhasználással kellett teljesítsék a távot.

A Mercedes téli felkészülése jól sikerült, gyorsnak, és megbízhatónak tűnt az autó. Melbourne-be érkezve a csapatok többsége a Mercedes-t tartotta esélyesnek nemcsak a futamra, de a világbajnokságra is. Hamilton Ausztráliában rögtön pole-t időt autózott, míg csapattársa, Rosberg a 3. rajthelyet szerezte meg. Kettejük közé a téli teszteken szenvedő Red Bull furakodott be, Ricciardo személyében. A futamon már a felvezető körben tudták, hogy Hamiltonnak problémái vannak, és a versenyen mindössze 4 kört tudott megtenni. Ám bizakodásra adott okot Rosberg fölényes győzelme. Malajziában is esős időmérő fogadta a mezőnyt, és a végeredmény ugyanaz lett mint Ausztráliában, egy apró különbséggel, Riccardo helyett most Sebastian Vettel került az első sorba. A futamon Hamilton végig őrizte az első helyet, és fölényes győzelmet aratott csapattársa előtt, a leggyorsabb kört is megfutotta.

A mindent eldöntő Abu Dhabi szezonzáró futamon a második helyre kvalifikálta magát, de a világbajnoki cím elhódításához még ez a második hely is elég lett volna. Azonban mesteri rajttal az első kanyarban elment az élről induló csapattársa mellett, akinek versenyét, és világbajnoki esélyeit technikai probléma nehezítette. Rosberg folyamatosan esett vissza a mezőnyben, és míg Hamiltonra a végén már csak a frissebb gumikon érkező Felipe Massa jelentett veszélyt, Lewis német márkatársa végül a pontszerzésre is esélytelenné vált, így a brit 2008 után ismét világbajnoki címet ünnepelhetett. A szezonban 7 pole pozíciót, 11 futamgyőzelmet, és 384 pontot szerzett.

2015-ös szezon
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mesterhármassal nyitott, a folytatásban pedig egy újabb pole-t, és egy második helyet szerzett. Kínában ismét a legjobb helyről várhatta a rajtot, és sima futamgyőzelemmel készülhetett az éjszakai bahrein-i nagydíjra. Bahreinben újabb pole-pozíciót szerzett, amit futamgyőzelemre is váltott, ám Spanyolországban mind az időmérőn, mind pedig a futamon alulmaradt csapattársával, Rosberggel szemben, és a második helyen ért célba. 2015. május 20-án bejelentették, hogy Hamilton újabb három évre szerződést kötött a Mercedesszel.

Fizetése évi 100 millió dollár lesz, amivel ő lesz a legjobban fizetett pilóta a teljes mezőnyben. Monacóban megszerezte a pole-pozíciót, pályafutása során először, majd a verseny nagy részében az élen is autózott. Ám a 64. körben Max Verstappen és Romain Grosjean balesete miatt beküldték a biztonsági autót, a csapat pedig eltaktikázta magát, és kihívták Hamiltont kerékcserére, aminek következtében Rosberg és Vettel is elé került. A brit nem is tudta a verseny hátrelévő köreiben megelőzni egyiküket sem, és végül csupán a dobogó legalsó fokára állhatott fel. A következő kanadai futamon azonban újra győzni tudott. Ausztriában az időmérőn az utolsó mért körén kicsúszott, ám a jó körön lévő Rosberg ugyanígy járt, így Hamilton megszerezte a pole-t. Ezután jött a brit nagydíj, ahol ismét magáénak tudhatta az első helyet és a leggyorsabb kört futotta.

Ezen kívül még a belga, az olasz a japán, orosz és az amerikai nagydíjon is első helyen ért célba. A szezonban 10 futamgyőzelmet szerzett, és mindössze kétszer nem állhatott a dobogó fokára. Ezzel a teljesítménnyel meg is szerezte 3. világbajnoki címét.
2016-os szezon
A 2016-os ausztrál nagydíjon Hamilton pole-pozíciót szerzett. Sajnálatos módon gyengén rajtolt, de viszont a versenyt másodikként fejezhette be csapattársa Nico Rosberg mögött. A következő nagydíj a bahreini nagydíj volt, ahol ismét pole-pozícióból indulhatott, viszont Botassal való ütközése miatt a versenyt csak a harmadik helyen tudta befejezni Rosberg és Räikkönen mögött. A szezon eleje nem indult jól a brit pilótának, de a monacói nagydíj után, mindössze 2 szer nem álhatott a dobogó fokára és összesen 10 futamon győzedelmeskedett.

A jelenlegi 2017-es szezont új csapattársával Valtteri Bottassal kezdte, mivel előző év decemberében Rosberg bejelentette visszavonulását. A szezonnyitó ausztrál nagydíjon pole-pozícióból indulhatott, de egy korai boxkiállásának köszönhetően csak a Red Bullos Max Verstappen mögé tudott visszakerülni akit négy körig nem tudott megelőzni. Ennek köszönhetően Sebastian Vettel akkora előnyre tett szert, hogy Hamilton már csak a második helyet tudta megszerezni. A következő versenyen a kínai nagydíjon, pole-pozícióból indulhatott és a gyors tiszta rajtának köszönhetően végig tudta tartani a helyezését, és a leggyorsabb kört is magáénak tudhatta. A szezont kiemelkedő teljesítménnyel folytatta, és a Mexikói nagydíjon karrierje 4. világbajnoki címét is megszerezte.
