A hatszoros világbajnok egy lélegzetvételnyi időre megszakította a rasszizmus ellen folytatott hadjáratát, és közösségi felületein köszönte meg a szimpatizánsainak az elmúlt hónapokban felé irányult támogatást.
Mint mindenki, úgy Lewis Hamilton is kettőzött erővel készül a következő hétvégén induló bajnokságra. A pilótáknak nem csupán a hét hónapos kihagyással kell megküzdeni, furcsa lesz az egészségügyi protokoll, és természetesen a nézők hiánya is. Talán ez utóbbi fáj a legjobban a brit világsztárnak…
„Megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobban odatenni magunkat arra a szezonra, amely valószínűleg a pályafutásom egyik, ha nem a legnehezebb éve lesz. Az ellenfelek mellet a szigorú egészségügyi intézkedésekkel is meg kell birkóznunk, valamint azokkal a változásokkal, amit ez az új helyzet teremtett.

Köszönjük nektek a rengeteg pozitív üzenetet, a támogatásotok nekem és a csapatnak is nagyon sokat jelentett az elmúlt időszakban. Nagyon hiányozni fogtok a versenyhétvégékről, nem túlságosan motiváló az üres lelátóknak versenyezni, sajnálom, hogy ez így alakult.
Magányosak leszünk a szurkolóink nélkül, de vigasztal a tudat, hogy lélekben és a képernyők előtt velünk lesztek!” – mondta el Hamilton, akinek köztudottan lényeges és fontos a szurkolói szeretet, valamint annak a viszonzása.
Fotó: Getty Images