Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Lewis Hamiltoné az első tesztnap Barcelónában

Magas fokú megbízhatóság és Mercedes uralom, a délelőtt után a délutáni tesztprogramot is ez a kettősség jellemezte. Szinte minden csapat 100 megtett körig jutott, a Scuderia Ferrari altatott gyengén kezdett.

A nap leggyorsabb körét Lewis Hamilton érte el, aki körülbelül 17 órakor futott egy 1:16,976 időt, amellyel megelőzte Valtteri Bottast. A két pilóta összen 173 kört teljesített a Mercedes volánja mögött, ezzel a német istálló lett a legaktívabb a mezőnyben a Red Bull előtt.

A nap meglepetése a Racing Point, ahol azt nyilatkozták, hogy végre azt az autót sikerült megépíteniük, amelyet mindig is akartak. A rossz nyelvek szerint ez a 2019-es Mercedes méretarányos koppintása, de bármi is az igazság, Sergio Perez mindkét etapban nagyon erősen teljesített vele.

Perez mögött a legtöbb egyéni kört letoló Max Verstappen végzett, a holland 168 egységgel zárt, és két kisebb hibától eltekintve a tempójával is elégedett lehet. A tavalyi év sereghajtója, a Williams fellélegezhet, a mai tapasztalatok alapján szinte bizonyos, hogy jobb konstrukciót sikerült megalkotniuk, mint 2019-ben.

Holnap folytatódik a munka Barcelónában, amiről természetesen beszámolunk majd nektek.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel