Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Magyar Nagydíj: Még nem látszik, ki lehet a Mercedes kihívója

Szemerkélő esőben, lassan csordogáló forgalommal a pályán kezdődött el a 35. Magyar Nagydíj első szabadedzése. Amit láttunk, abból a legnagyobb jóindulattal is nehéz mást kikövetkeztetni, mint a Mercedes és Lewis Hamilton fölényét.

A nehézkesen beinduló élet első látványosságát az ezen az szabadedzésen Kimi Raikkönen helyére beülő Robert Kubica szolgáltatta. A lengyel a boxutcából kihajtva forgott meg az első kanyarban, de kisebb hibákat mások vétettek, amelyek betudhatók a folyamatosan változó intenzitású esőnek.

Már a gyakorlás elejétől a két Mercedes nevét olvashattuk az időtáblázat tetején, Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast pedig ezúttal is a Racing Point autói szorongatták – ez a későbbiek folyamán sem változott.

Az elméletileg a legnagyobb kihívónak számító Red Bull nem muzsikált erősen, a vezérpilóta Max Verstappen nem tudott egy jó kört sem összerakni, ráadásul az egyik legígéretesebb próbálkozása alatt Nicolas Latifi fel is tartotta. A Ferrarik hozták a már-már megszokott, visszafogott formájukat, de legalább most vastagon az első tízben végeztek. A Renault bizakodhat, az előzetes számításaikat beváltva Daniel Ricciardo a top 5-ben kormányozta a sárga-feketéket a Hungaroringen.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Telegraph

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Monacói Nagydíj – Könnyed Verstappen győzelem

Csodálatos versenyidőben, egyetlen esőcsepp nélkül (miközben az elmúlt napokban végig esőzésről szóltak az előrejelzések…) zajlott [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, időmérő: Verstappen extrát nyújtott, övé a pole

Nagy várakozásokkal tekintettünk az időmérő edzés elé, hiszen karakterisztikájából fakadóan ez az a pálya, ahol [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP3: Az időmérő előtt újból Verstappen a leggyorsabb

A kvalifikáció előtti utolsó gyakorlás előtt helyreállni látszott a „világrend”, hiszen az edzés nagy részében [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP2: Ezúttal Verstappen volt a leggyorsabb

A második szabadedzéssel folytatódott a program a Monacói Nagydíjon, ahol „feltámadó” Verstappent és erős Ferrarikat [...]

Érdekel
Monacói Nagydíj, FP1: Sainz zárt az élen

Elkezdődött a Formula-1-es világbajnokság minden évben talán legkülönlegesebb hétvégéje, ahol az első szabadedzésen Carlos Sainz, [...]

Érdekel
Vasseur: „Nem kerestük meg Hamiltont”

Az üzenetet nem más küldte, mint Frederic Vasseur, a vörös istálló csapatfőnöke, akitől valószínűleg az [...]

Érdekel