A Portugál Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton vált a Formula-1 egyeduralkodójává – már ami a legtöbb futamgyőzelmet illeti. Rivalizálás ide, küzdelem oda, a többi pilóta is felnéz rá emiatt.
Elsőként az a Valtteri Bottas gratulált, akinek a kárára elég sokat nyert már Hamilton. A finn ennek ellenére nagyon sportszerűen jelezte, hogy emeli a kalapját:
„Hatalmas teljesítményről árulkodik ez a szám, minden elismerésem az övé. Lewis a motorsport történelem részévé vált, méghozzá úgy, hogy a legtöbben nem hitték volna, hogy képes lesz ezt a rekordot megdönteni. Hiba volt ezt gondolni, ő lehetségesnek tartotta, és meg is tett érte mindent, ezért sikerülhetett.” – szólt az elismerés hangján Bottas.
A trónkövetelő Max Verstappen szerint a brit elképesztő, és saját magára nézve is rossz hírnek tartja, hogy messze még a vége:
„Egészen hihetetlen az, amit letett az asztalra. És ami e legelképesztőbb, hogy korán sincs vége… Nagyon valószínű, hogy bőven 100 felett áll majd meg, és a világbajnoki címek tekintetében is beállítja Michael Schumacher rekordját. Ezzel nagyon motivál engem! Mindenki tisztában van azzal, mennyire gyors ő, de nem csak emiatt jutott idáig: a kulcs a kiegyensúlyozottságában rejlik. Nagyon keveset hibáz, ennek köszönheti a lenyűgöző eredményeit!” – méltatta a rekordert a holland.
Sebastian Vettel nem csupán gratulált, de szurkolt is Lewis Hamilton sikeréért:
„Minden győzelmét teljesen megérdemli. Ehhez a teljesítményhez nem nagyon lehet mit hozzáfűzni, biztos vagyok abban, hogy a 100-at is simán átlépi. A verseny előtt írtam neki egy sms-t, és azt kívántam, legyen meg a 92. siker! Nem lehet elégszer megdicsérni a teljesítményét.” – mondta el a négyszeres világbajnok.
Fotó: Getty Images