A tegnapi történéseket elképedve szemlélte Lewis Hamilton, és meg is jegyezte: a Forma-1 vezetőségének nem számít más, csak a pénz. Chase Carey sem maradt adós a válasszal.
Hamilton az Ausztrál Nagydíj sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy szerinte csak a pénz mozgatja a sorozat vezetőit, és ezért utazott el a mezőny ebben a lehetetlen helyzetben is Ausztráliába. Carey határozottan visszautasította a hatszoros világbajnok degradáló nyilatkozatát:
„Ha csak a pénz számított volna, biztosan nem úgy döntünk, ahogy végül tettük. A jegyek visszafizetése és a jogdíjak kiesése is komoly érvágás nekünk. Nem érzem felelőtlenségnek, hogy megpróbáltunk versenyt rendezni. Az elmúlt héten még eseményeket rendeztek ezen a helyszínen, és a fertőzések száma sem öltött ilyen mértéket. Tisztában voltunk azzal, hogy benne van a pakliban az is, ami megtörtént, és sajnos a legrosszabb forgatókönyv valósult meg” – mondta el a Liberty első embere.
Fotó: Getty Images