FansBRANDS Forma 1 webáruház
FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Sajtó: Sir Lewis a Mercedes ajánlatánál háromszor többet szeretne keresni

Továbbra sincs megegyezés a felek között, a pletykák pedig egyre csak vadulnak – röviden így lehetne összegezni az év szappanoperáját, amely a Mercedes F1 Teamet birtokló Daimler és a hétszeres világbajnok közötti elhúzódó bérfeszültségről szól.

A megállapodás legnagyobb kerékkötője az anyagi oldal: magyarul hiába lett tavaly hetedjére is világbajnok Lewis Hamilton, a csapat tulajdonosi köre nemhogy emelni nem szándékozik a fizetését, éppen ellenkezőleg: drasztikusan csökkentené azt… Egyre több nemzetközi szaklap cikkezik már a témában, ahol mindezt kiemelik, sőt, időnként George Russell neve is feltűnik. Most éppen Dieter Rencken tollából számazik egy újabb ilyen információ, a publicista szerint belsőnek nyugodtan nevezhető forrásból. Rencken szerint szakadéknyi a különbség a felek álláspontjai között, és értesülései szerint Hamilton háromszor magasabb bérért járult oda pénztárhoz, mint amit Ola Källenius, a Daimler vezére megadna neki. A pletykák 60 millióról szólnak, de Hamilton részéről korábban már lehettet egy olyan ötpontos követelési listáról is hallani, ami Formula-1-es szinten is túllépi a józanész határát…

Az eddig 40-50 milliót bezsebelő brit pilóta elé egy 20 milliós ajánlatot tettek le, már csak azért is, mert a vezetés szeretné, ha Hamilton is kivenné a részét a nehéz gazdasági helyzetbe került vállalat talpra állásáért folytatott küzdelemből. Mindez még tavaly történt, de a sajtó értesülései szerint a mai napig nincs konszenzus az érintettek között, ami több kérdést és érdekességet is felvet. Elsőként mindjárt itt a szinte vég nélküli játszmázás, mindkét fél részéről. Ez utóbbit, ha túl sokáig űzik, akár még az a furcsaság is megeshet, hogy Hamilton elveszíti az ülését, és 2021-re a partvonalon kívülre szorulna. Csak olaj a tűzre, hogy a Mercedes vezetése arra utasította Toto Wolff-ot hogy kezdje meg a tárgyalásokat George Russell szerződtetéséről. Közben Hammer Time úgy készül a hegyekben a 2021-es szezonra, hogy még szerződése sincs…

És ez még csak az uborkaszezon. Te jó ég, milyen 2021 vár ránk??

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.