Újabb hang mondja: Hamilton jobb, mint Schumacher

Ezúttal egészen közelről látott napvilágot a fenti vélemény, annak az istállónak a csapatfőnöke szólalt meg, ahol Michael Schumacher karrierje indult. Fajsúlyos vélemény következik.

Eddie Jordan szerint számos esetben csupán azért kerülhetett előnybe a német a végelszámolásnál, mert a szerződésében ki volt kötve, hogy csapattársainak maguk elé kell engedniük őt…

„Én azt gondolom, hogy Lewis már magasabb szintet üt meg, mint egykoron Michael. Ő a versenyzőm volt, mindig is szeretni fogom, de nem mindenki látja azt, hogyan működnek a dolgok az F-1-ben. Michael jóval több segítséget kapott csapatszinten, mint Lewis, ez pedig számomra nagyon visszatetsző dolog, amikor kettőjüket mérlegelem.” – fogalmazott rendkívül kritikusan a szakember.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Senatus.net

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel