A szombati kvalifikáció képe után eléggé egysíkúnak ígérkezett a Spanyol Nagydíj, és az előzetes esélyek nem is borultak fel a futamon.
Eseménymentes start után, Lewis Hamiltonnal az élen jött el a mezőny, egyedül Lance Stroll volt „kiugró”. A kanadai bombasztikus és erőszakos rajtot fogott, és már rögtön az első kanyarban megelőzte Valtteri Bottast, de Max Verstappent sem kellett félteni, aki egy pozíciót javítva, a második helyen kezdte meg a rá váró 66 kört. A finn néhány kanyar után DRS segítségével visszaelőzte a Racing Pointot, majd ezután unalmas vonatozás vette kezdetét.

Eközben az abroncsokkal ezúttal rendkívül jól bánó Lewis Hamilton egyre csak növelte az előnyét, míg az ugyancsak lágyakon induló Verstappen egyre ingerültebben követelte a cserét. Ez a 22 körben történt meg, a holland közepesekre váltott, majd kisvártatva ugyanígy tett a Mercedes istálló is. Egyetlen izgalomfaktor maradt csupán: Hamilton hátsó abroncsai idejekorán fáradni látszottak, ez adott némi reményt az üldözőknek.
Aki komoly csatákra vágyott, annak a középmezőnyt kellett figyelnie, ahol az Ocon, Leclerc, Norris trió folyamatosan gyepálta egymást, különösen a McLaren és a Ferrari fiataljai voltak elemükben. Utóbbi autóval Leclerc egy egészen fura hiba miatt végül kénytelen volt feladni a versenyét: egyszer csak megállt alatta a hajtás, és egy kigyorsításon megforgatta a monacói pilótát.
A 40. kör környékén elég csúnya esőfelhők kezdtek el gyülekezni a barcelónai pálya felett, de ez csak ijesztgetés volt. A hátralévő körökben már nem sok érdekességet jegyezhettünk fel, eseménytelenül teltek a percek. Csak Sebastian Vettel képezett ez alól kivételt, aki egyetlen kiállással szépen lassan felért a közvetlen élmezőny mögé, és jó versenyt futva a hetedik helyen végzett.

Nagy dicséret illeti Lance Strollt és a visszatérő Sergio Perezt is, nem beszélve Max Verstappenről, aki újfent beékelődött a Mercedesek közé. Ám ezen a napon senki és semmi nem veszélyeztette Lewis Hamilton győzelmét, aki a bulit elrontva laza rajt-cél győzelmet aratott.
Fotó: Firstpost