Abu Dhabi meglepetése: Max Verstappen a poleban!

Már a vontatott harmadik szabadedzésen is nyilvánvaló volt, hogy a szokatlanul hátul végző Mercedes altatni próbálja a mezőnyt. Ez a kvalifikáción is bizonyítást is nyert, de Verstappennek még erre is volt válasza.

Az időmérő előtti utolsó edzésen Red Bull 1-2 helyezést jegyezhettünk fel, de Max Verstappen és Alexander Albon remeklését elhomályosította a feltűnően gyengén szereplő német istálló: míg Lewis Hamilton hatodikként végzett, addig Valtteri Bottas csupán kilencedik lett. Ez mindennek mondható, csak éppen reálisnak nem, viszont ha a németek színjátszását kivesszük a képletből, akkor az erősorrend a megszokottak szerint alakult.

Következhetett az időmérő, ahol a Q1 egyik legjelentősebb megmozdulása Hamilton hibája volt. A brit első gyorskörén rendkívül agresszívan támadta a kerékvetőket, amelyben vélhetően megsérült az autójának padlólemeze. Eközben Charles Leclerc egy mega körrel felmászott a harmadik pozícióba, a monacói tökéletes produktummal jelezte, hogy hiába gyenge a Ferrari, ő ismét az élmezőnybe pályázik. Kiesők tekintetében a két Haas és a két Williams mellett Kimi Raikkönen adta le idejekorán a szerelést.

A Q2-ben leginkább a két McLaren teljesítménye ütött el a megszokottól, Lando Norris és Carlos Sainz első felmenetelével közvetlenül a Mercedesek mögött foglalta el a helyét. Eközben Verstappen és Leclerc egyedüliként a mezőnyből a lágy abroncsokat hanyagolva közepes keverékeken igyekezett továbbjutni. Eközben Daniel Ricciardo az elvett körét próbálta javítani, de sem ő, sem pedig Esteban Ocon nem tudta lejjebb faragni az idejét, így ők búcsúzni kényszerültek. Rajtuk kívül Sebastian Vettel, Antonio Giovinazzi, és a kvalifikációt a büntetése miatt elengedő Sergio Perez esett még el a továbbjutástól. Nem úgy az Alpha Tauri, akinek mindkét pilótája belőtte magát a Q3-ba. Azt meg talán leírni is felesleges, hogy ezt az etapot is a Mercedes nyerte…

A Q3 első próbálkozásai Bottas, Verstappen, Hamilton sorrendet hoztak, mögöttük Albon és a McLarenek alkották az élmezőnyt. Az utolsó próbálkozásoktól már nem vártunk sokat, és milyen rosszul tettük: Hamilton remek utolsó körrel nyitott, Bottas szorosan a nyomában loholt, és egy rettentő erős utolsó szektorral úgy tűnt, megszerzi a pole pozíciót. Ekkor a semmiből megérkezett a nap meglepetésembere, és egy iszonyatosan jó körrel meglepte Hamiltonékat. Érdemes kiemelni még Lando Norris negyedik, és Carlos Sainz hatodik helyét, akik ezzel újabb lépést tettek a konstruktőri dobogó felé.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel