Miközben Max Verstappen nemrégiben még durván kikészült a szimulátorozástól, és elmondása szerint hallani sem akart róla többet, most ennek éppen az ellenkezője történik.
Olyannyira, hogy a kétszeres világbajnok még a magánrepülőjét is átépítette, hogy a hosszú utazásai se menjenek el hasztalan…
„Ez majd segít élesnek maradni, úgyis nagyon kevés mostanság a tesztlehetőség. És amúgy is, a legutóbbi rossz élmények ellenére is szeretek szimulátorozni. A célom, hogy a csapat szimulátorában is a lehető legtöbb időt töltsem el, minél többet akarok a gyárban dolgozni. Úgy gondolom, hogy a Red Bull Racingnél rendelkezésre áll a mezőny talán legjobb sim-technikája, ahová feltöltjük a pályán kapott adatokat, és igyekszünk azokat hasznosan felhasználni. Persze ez és a valóság eltér egymástól, így nem teljesen tökéletes, de hiszem, hogy mindez segíti a további fejlődésünket és előrelépésünket. A szimulátoros munka nagyon monoton, viszont én ennek ellenére sem szeretném ezt átengedni a tesztversenyzőknek. Én magam akarom elvégezni ezt a munkát!” – adott nem csekély mértékű motivációról árulkodó nyilatkozatot Max Verstappen.
Nos, nem akarjuk felmagasztalni Verstappent, de tény, hogy a viselkedése igazán példamutató.
Fotó: XPB Images