Ha valaki, akkor egy világbajnok képes józanul megítélni a versenytársai képességeit. Pontosan így tett most Button is, összeszedte azt a hat versenyzőt, akit a pályafutása legkeményebb ellenfeleiként tart számon. Listáján a mindenki által sejthető nevek mellett egy meglepetés is szerepel.
A britet a Sky Sports-os kollégái kérték meg, hogy állítson össze egy olyan listát, amelyben minden idők legjobbjait nevezi meg. Button természetesen eleget tett a kérésnek, de leszögezte, hogy a viszonyítási alapok tiszteletben tartása miatt csak olyan versenyzőkről fog beszélni, akikkel a karriere során megküzdött. Így aztán aki Nigel Mansell, Ayrton Senna, vagy akár Juan Manuel Fangio nevét várja, annak most csalódást kell okoznunk, mivel a jó öreg Jenson a régi idők F1-ét egy teljesen más sportágnak tartja (azt most hagyjuk, hogy jobb, vagy rosszabb volt):

„Michael Scumacher és Mika Hakkinen neve megkérdőjelezhetetlen, az ő érdemeiket senkinek sem kell bemutatni. Lewis Hamiltonnak mindenképpen helye van ezen a listán, ahogy Fernando Alonsonak is. Mindkettőjükkel versenyeztem egy csapatban, elképesztő tehetséges emberek, szerteágazó képességekkel. Ez Sebastian Vettelről is nyugodtan kijelenthető, aki ugyan mostanság sokat szenved a rendkívül versenyképes csapattársa miatt, de hiszem, hogy mindez csak erősebb versenyzővé formálja majd őt. Akit mindenképpen muszáj még megemlítenem, az Max Verstappen. Sokat nem versenyeztem ellene, de a 2016-os Brazil Nagydíjat soha nem felejtem el. Fiatalon, olyan körülmények között így versenyezni… Az nem evilági volt, egészen döbbenetes teljesítményt nyújtott a holland. Egyszerűen hihetetlen volt látni azt a kontrollt, ahol mindenki más már többször elvesztette volna az autót, ő ott is íven tudta tartani.”
Fotó: Reddit