Miközben a legtöbben keményen smúzoltak a Las Vegasi Nagydíj gazdájának, Max Verstappen egyedüliként őszinte mert lenni és véleményt alkotott. Ezzel nem ért el osztatlan sikert, még a saját édesapjánál sem…
Pedig Verstappen apuka sem az az ember, aki a szomszédtól kér támogatást, ha valamiről véleményt kell alkotni, de fiának éles kiszólása után már ő maga is feszengeni kezdett:
„Természetesen lehet véleménye, amit nyugodtan elmondhat, de talán egy kicsit lehetett volna kedvesebb ebben az esetben. És nem csupán a nagy nyilvánossággal osztotta meg az aggályait, hanem a szervezőkkel is beszélt. Meg is mondtam neki, hogy szerintem kissé messzire vetette a sulykot. Ugyanakkor ez egy ilyen sport, néha erre is szükség van, valahol ereszteni a gőzt. Hosszú szezon végéhez közeledünk, sokan nagyon elfáradtak, lemerültek az akkumulátorok. Tudom, hogy neki mindennél fontosabb a versenyzés, és tudom, hogy csak erre akarta felhívni a figyelmet. De akkor sem lehet vakon belerúgni mindenkibe…” – elmélkedett az idősebbik Verstappen.
Fotó: XPB Images
Minden elismerésem Max Verstappennek,amiért elmondta,amit mások-többek között az édesapja is merészségnek tartott.Lehet,hogy a különböző érdekcsoportok mindent jobban tudnak-de versenyezni nem.Ha pénzt akarnak,be kell látniuk,hogy annak van igaza,aki minden verseny alkalmával piacra dobja legnagyobb értékét-az életét és a tudását.Az összes többi mondóka pedig felelőtlen,semmitérő.