Marko: „Csak Alonso lenne képes harcolni Verstappennel”

Meg még talán Lewis Hamilton. Megint megmondta a Frankót Helmut Marko!

Hétvégén bajnokavatásra készül a Red Bull Racing, ha minden a tervek szerint alakul, akkor már szombaton meglehet az újabb egyéni világbajnoki cím. Ennek kapcsán merült fel ismét, sokadjára, hogy nem csupán a bajnokságban, de a nézők legnagyobb bánatára a csapaton belül is abszolút lefutott a „küzdelem”. Sokan ezért Sergio Perezt okolják, nem is minden igazságtartalom nélkül. Marko szerint a jelenlegi mezőnyből csak két pilótának lenne bármiféle esélye Max Verstappennel szemben:

„Max olyan szinten vált teljes versenyzővé, ami még a legnagyobbak között is ritkaságszámba megy. Emberként is igazán szép fejlődésen ment keresztül, még csak éppen most ünnepelte a huszonhatodik születésnapját, de már nagyon kiforrott személyiséggé vált. Újra és újra meglepetést okoz nekünk, olyan időmérős köröket hoz, amiket előtte nem tartottunk lehetségesnek. Éppen ezért az elvárásaink magasak, és csak egyre nőnek, de ő ezt már megszokta, simán megbirkózik vele. Csak az idősebb urak, Fernando Alonso vagy éppen Lewis Hamilton lennének képesek ezt a nyomást állni, vagy bármilyen módon szembe szállni vele.” – énekelte meg védence sikereit a Red Bull rutinos tanácsadója. Vitatkoznátok vele?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel