Az utóbbi években egyre fiatalabb pilóták kerülnek/kerültek be a száguldó cirkuszba. A sok fiatal tehetség közül is kiemelkedik a holland Max Verstappen aki mindösszesen 17 éves volt amikor bemutatkozhatott a király kategóriába.
Max Emilian Verstappen (Hasselt, 1997. szeptember 30. –) holland autóversenyző, aki jelenleg a Red Bull pilótája. Formula-1-es pályafutását 2015-ben kezdte a Scuderia Toro Rossonál, (17 évesen) mint minden idők legfiatalabb pilótája.

2014 augusztusában csatlakozott a Red Bull Junior Team-hez, amely a fiatal tehetségek felkarolásával foglalkozik és amelyet a Red Bull szponzorál. 2014. augusztus 26-án – minden idők legfiatalabbjaként, 16 évesen – a Northamptonshire-i Rockingham versenypályán vezethetett (tesztelhetett) először Forma 1-es versenyautót. Sőt, alig néhány nappal később Rotterdamban egy valamivel kevésbé híres rekordot is sikerült beállítania azzal, hogy összetört egy ilyen versenygépet, de ekkor már bejelentették, hogy a Scuderia Toro Rosso pilótája lesz a 2015-ös szezonban, ahol a spanyol Carlos Sainz Jr. csapattársa lesz. 17 évesen és 164 naposan ő lett minden idők legfiatalabban debütáló F1-es pilótája, ezzel megdöntve Jaime Alguersuari rekordját, aki szintén a Toro Rosso pilótájaként érte el ezt a sikert.

A szezonnyitó ausztrál nagydíjon Verstappen a 6. helyre kvalifikálta magát. A futamot azonban a motor műszaki hibája miatt föl kellett adnia, ezért csak a következő, maláj nagydíjon tudott pontot szerezni, ahol a 7. helyen ért célba, 17 évesen minden idők legfiatalabb pontszerzőjeként. A kínai és bahreini nagydíjakat szintén műszaki hibák miatt volt kénytelen feladni. A magyar nagydíjon 4. helyen ért célba, ezzel 12 pontot szerzett magának és csapatának.

A belga nagydíj időmérőjén csak a 18. rajtkockából indulhatott, viszont a versenyen nyolcadik lett, így újabb 4 pontot szerzett. A szingapúri időmérőn 8. helyezést ért el, viszont a versenyen nem tudott elindulni az első körben, hiszen leállt az autója. Majd egy körrel később újraindult a boxutcából. A 19. helyről felküzdötte magát a 8. helyre, ekkor 9. helyen a csapattársa állt. Az utolsó előtti körben a vörös bikák csapata ráparancsolt, hogy engedje el Carlos Sainz Jr.-t, de ő ezt elutasította. Végül megtartotta a 8. helyét, így négy pontot szerzett, mögötte pedig a csapattársa futott be.

Fiatal kora ellenére Max Verstappen debütáló évében rendkívül tehetségesnek bizonyult és 2015-ben a bajnokság 12. helyét sikerült megszereznie.

A 2016-os év viszont már sikeresebbnek bizonyult a fiatal versenyző számára. Az évet a Toro Rosso-nál kezdte majd az orosz nagydíj után a Red Bull Racing-nél folytatta pályafutását. Ahol a debütáló spanyol nagydíjon elsőként ért célba. Ez volt a holland versenyző legelső futamgyőzelme a Formula-1-ben. Az ezt követő monacói nagydíjon viszont balesete miatt, nem tudta befejezni a versenyt.
A 2016-os évben többször is fel tudott állni a dobogóra, többek közt az ausztrál a brit a maláj, és a japán nagydíjon, ahol a második helyen végzett. Valamint a német és a brazil nagydíjon, ahol a dobogó 3. fokára sikerült fellépnie. 2016-ban az 5. helyre került a világbajnokságon.
