Nehéz elképzelni, de még az olyan sztárok is képesek olyan halandók „betegségét” bekapni, mint a gyomorrontás. Pontosan ez a helyzet a hollanddal, aki a csütörtöki sajtónapot erre hivatkozva már ki is hagyta.
Verstappen nagy formában kezdte meg 2023-at, vagyis sokkal pontosabb az a megfogalmazás, hogy ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta. Pedig a tesztek előtti időszakban még arról szóltak a hírek, hogy a Red Bull Racing bajnoka masszív tíz kilogrammos túlsúllyal küzd. Mikorra azonban kocsiba kellett pattannia, Verstappen már a megszokott fitt állapotában várta a szezonkezdetet, ami egy kicsit meg is lepett mindenkit. Hová lett másfél alatt az a tíz kiló? Nos ezt nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy a jelen problémájának lehet-e köze az akkori diétájához, de ettől még tény, hogy Verstappen gyomorrontásból lábadozik. Erről a közösségi platformjain számolt be az őt követő rajongóknak:
A Red Bull versenyzője a közösségi oldalain osztotta meg, hogy a héten gyomorrontással küzdött, de jelezte, már jobban érzi magát, és készen fog állni a versenyzésre.
„Már újra jól érzem magam azok után, hogy gyomorrontás miatt néhány napig nem voltam teljesen fitt. Ebből az okból sajnos el kellett halasztanom az indulásom, ezért csak péntektől tudok majd ott lenni a pályán. Találkozunk!” – írta, mondta Max Verstappen.
Mit gondoltok, lesz bármi látszata annak, hogy Verstappen mostanság nem volt a topon?
Fotó: Getty Images