Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Max Verstappen: „Mugellóban verhető a Mercedes”

Sem a Red Bull Racingnek, sem a holland pilótának nem alakult túl jól az Olasz Nagydíj, ellenben most úgy látják, Mugellóban nagyon is lehet keresnivalójuk.

Verstappen úgy érzi, hogy sok potenciál van még az autójában, és mivel sokkal erősebb gumikopásra számított, nem tartja lehetetlennek, hogy megismétlődik a Silverstone-ban látott „csoda”. Ma ugyan csak a harmadik helyen végzett a pilóta, de rettentően pozitív napot zárt:

 „Még bőven kell dolgoznunk a balanszunkon, de ennek ellenére elégedett vagyok a mai nappal. A pálya ráadásul nagyon élvezetes, telis-tele van gyors kanyarokkal, hatalmas élmény körözni rajta. Vasárnap komoly megterhelés elé nézünk, nagy forróságot ígér az időjárás előrejelzés, így borzasztóan megterhelő lesz a ránk váró 59 körös verseny.

Az extrém gumikopástól nagyon tartottam, de úgy néz ki, ez egy hiábavaló félelem volt. Közel vagyunk a Mercedeshez, és ez mindenképpen egy jó jel.” – jegyezte meg sejtelmesen a Red Bull Racing vezérpilótája, aki egy GT autó tesztjével készült fel a számára eddig még ismeretlen pályára.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Red Bull Racing

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel