FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Max Verstappen nevét hamarosan az ENSZ is megismeri…


Jó eséllyel mindannyiunknak megvan a pillanat, amikor a Portugál Nagydíjon incidensük okán Verstappen idiótának, és „mongolnak” nevezte Lance Strollt. Az ügyből szép botrány kezd kerekedni, hiszen Mongólia ENSZ nagykövete az FIA mellett már az Egyesült Nemzetek Szövetségét vezetőknél is bepanaszolta a hollandot.

Korábban a Down szindrómásokat nevezték mongol idiótának, a csata hevében ezzel a kedveskedéssel illette a Red bull versenyzője ellenfelét. Több sem kellett Mongólia ENSZ-nagykövetének, Lundeg Purevsurennek, akit a Red Bull bocsánatkérése sem hatott meg, és Jean Todt mellett az ENSZ rasszizmus ellenes osztályának is levelet írt, hogy így bírja őket szankcionálásra.

„Noha többször is felhívtuk rá a figyelmét, egyetlen esetben sem kért bocsánatot azoktól, akiket megsértett: a mongol nemzettől és a közösségüktől. Ezt sem ő, sem pedig a csapata nem tette meg, pedig már korábban is aláztak meg bennünket nyilvánosan, elég csak a 2017-es USA Nagydíjra gondolni (ahol Verstappen hasonló kontextusban használta a mongol szót). Nem értik, hogy ezzel megsértenek bizonyos társadalmi csoportokat…” – mondta el a nagykövet.

Komolyan gyerekek, jelenleg ez a legnagyobb probléma a világban?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: FOX Sports


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.