Red Bull: MAX Verstappen már edzésben, és KÉSZEN ÁLL a címvédésre!

Erről Christian Horner számolt be, aki azt is elmondta, hogy a csapat kellően megünnepelte a sikert, de már teljes mértékben 2022-re fókuszálnak.

Horner szerint az összes idegszáluk már az idei évre koncentrál, és nem kell tartani az ellenfeleknek attól, hogy ők, vagy sztárpilótájuk elkényelmesedne:

„Teljes erőnkkel a 2022-es szezonra gyúrunk. 2021 már a múlt, de természetesen megünnepeljük majd, amikor az egyes rajtszám felkerül az autónkra. A Red Bull Racingnél már minden 2022-ről szól, jelenleg az autónk beindítására, az első kilométerekre, az első futamra készülünk. Max is ugyanezt teszi! Az FIA díjátadó után szabadságot vett ki, és hazautazott a családjához karácsonyra és szilveszterre. A múlt héten újra edzésbe állt, és motiváltan készül a címvédésre.

2021 nehéz év volt mindenkinek, neki is jó volt kicsit lazítani, feltöltődni, de belépve a januárba már ő is ezer fokon ég. Szimulátorozott az elmúlt napokban, és a gyárban is vár rá az ilyen jellegű munka. Jövőhéten kezd, és kemény programot kell végigcsinálni majd neki a volán mögött, a virtuális világban. Ha ez megtörtént, következhet az üléspróba, a marketing kötelezettségek, a hónap utolsó hetétől pedig minden keményen felpörög! Mindannyian nagyon várjuk már, hogy jöjjön az autóbemutató, majd végre a pályára gurulhassunk.” – nyilatkozta izgatottan Horner.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel