Kollégája és egykori csapattársa szerint a világbajnoki címek semmilyen negatív hatással nincsenek és nem is lesznek Max Verstappen jellemére. A pletykák azok csak pletykák, a rosszindulat szüli őket…
A tényeket pedig a tapasztalat, amelyből jócskán jutott Daniel Ricciardónak, hiszen Verstappen mellett évekig volt csapattárs és tesztpilóta. Tehát az ő véleménye mérvadó, de biztosak vagyunk abban, hogyha mindez fordítva lenne, az ausztrál akkor sem maradna csendben:
„Hogy változott-e? Nem. Semmit sem. Több éven át voltam a csapattársa, mindig nagyon sokat nevettünk, jól szórakoztunk egymás társaságában. Most sincs ez másképp, nagyon jól kijövünk egymással. Barátként pedig csak arra tudsz felnézni, akit tisztelsz. Én pedig nagyon tisztelem a hozzáállását, és különösen azt, hogy ekkora sikerek és rekordok után is a földön maradt, és emberként semmit sem változott. Láthattunk már erre ellenpéldát a Forma-1-ben, mert ezt könnyű mondani, de amikor jönnek a sikerek, annál nehezebb betartani. A személyiségére és az elveire semmilyen negatív hatással nincsenek a világbajnoki címei, szerintem ez egy óriási dolog.”- méltatta ellenfelét Daniel Ricciardo.
Ti mit gondoltok, Max Verstappen még mindig ugyanaz a szerény srác?
Fotó: XPB Images