VERSTAPPEN: „A második VB címem már nem lesz ugyanaz…”

Ugyan a szezon fele még hátravan, kevés pénzt tennénk arra, hogy bárki is képes lesz ledolgozni azt az előnyt, amit a Red Bull Racing pilótája kiautózott.

Max Verstappen címvédése részletkérdésnek tűnik, de mindez a holland számára akkor sem lesz 2021-hez fogható, ha az egyéni VB mellé a konstruktőri címet is behúzzák:

„Ha győzünk, az szerintem már nem lesz olyan fenomenális, mint amilyen elsőre volt. Így volt ez azután, mikor először ültem F1-es autóban, mikor először sikerült futamot nyernem, és úgy érzem, így lesz ez a második világbajnoki címem alkalmával. Elsőre borzasztóan nehéz bármit elérni a Formula-1-ben, amikor pedig sikerül, az mindent felülír. Ha megvédem a címem, akkor már nem fogom ugyanazt az eufóriát érezni, mint tavaly. De még nem gondolok erre, egyszerűen csak teszem a dolgom, és folytatom azt, amit eddig csináltam.

Az érzésem az, hogy még sok-sok futamgyőzelem és világbajnoki cím van még a csomagunkban, így természetesen megyünk tovább előre. Magunkat kell adnunk, élvezni azt, amit csinálunk, és elégedettnek kell lennünk azokkal a dolgokkal, amit elérünk. Ugyanez volt 2021-ben, és ugyanez van most is: hiszek a csapatban, hiszek a Red Bull Racingben, és abban, hogy még hosszú ideig sikeresek leszünk, együtt!” – nyilatkozta a 2022-es csata éllovasa.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel