Verstappen BEÜZENT: „A gyengébb napjainkon is tíz másodperccel gyorsabbak vagyunk…”

A Mercedes a fejlődése láttán lelkendezik, a Scuderia Ferrari a legutóbbi verseny alapján bizakodik, az Aston Martin pedig folyamatosan húz felfelé. Verstappen mindannyiuknak durva üzenetet küldött!

Fura ezt kimondani, de a Red Bull Racing korántsem volt topon a Kanadai Nagydíjon. Ezt használták ki az ellenfelek, akik a fejlesztéseiknek (is…) köszönhetően közelebb kerültek hozzájuk. Ezt a helyzetet tette tisztába a lassan háromszoros világbajnok:

„Sokat változtattunk a beállításokon péntek és vasárnap között, én magam sem tudtam igazán, hogy mindez mire lesz elég a versenyen. Az első edzésekhez képest aztán jóval komfortosabb lett az autó, de a gumikat nagyon nehéz volt életben tartani. Nagyon rossz volt a tapadásunk, ezért folyamatosan melegítenem kellett az abroncsokat. Ez alaposan bekorlátozott engem, a kemény keverékeket komoly kihívás volt melegen tartani, rengeteget küszködtem. Eddig mindig finoman kellett bánnunk a Pirellikkel, de most egy teljesen más autót vezettem. És ez így is van jól, mert a nehézségek ellenére most egy olyan autó kellett, ami jobban koptatta az abroncsokat, és ha küzdelmek árán is, de ezáltal végig üzemi tartományban tudtam tartani őket. Nem volt ez egy jó vagy könnyű verseny, de így is tíz másodperccel gyorsabbak voltunk a másodiknál, ez mutatja, hogy milyen is a konstrukciónk. És ez minden fejlődésük ellenére egy markáns üzenet is a bennünket üldöző ellenfeleinknek.” – tette helyre a reménykedőket Verstappen.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel