Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Sajtó: Schumacher ELSŐ VB CÍMÉT is perelhetik


Mindezt Roger Benoit újságíró dobta fel, aki a Felipe Massa által beindított pereskedéssel kapcsolatban jegyezte meg, hogy Michael Schumacher első világbajnoki címe is könnyedén erre a sorsra juthat.

Ráadásul Benoit szerint ez abszolút megalapozott lenne, mivel szerinte az 1994-es világbajnoki cím nem Schumachert illeti meg. A legendás publicista úgy gondolja, hogy Michael Schumacher mindenképpen a valaha volt legjobb top 5-ben foglal helyet, viszont ő csak hatszoros győztesként kezeli a német pilótát:

„Tudom, papíron hétszeres világbajnok, de az 1994-es Damon Hill és közte történt küzdelem nem volt tiszta, így a cím Damont illetné meg. És nem is vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ha a Massa ügy sikeres lesz, akkor nem ez lesz a következő…”

Mint az köztudott, 1994-ben Schumacher drámai körülmények között lett először világbajnok, az utolsó futamon ő és a Williams pilóta Hill baleseteztek. A versenyt egyikük sem tudta befejezni, ez pedig azt jelentette, hogy Schumacher Hillt egyetlen ponttal megelőzve győzedelmeskedni tudott. A többi már történelem, hiszen Michael Schumacher egy évvel később megvédte címét, és később, 2000-2004 között még ötször is győzni tudott a Scuderia Ferrarival. BTW: Valószínűleg Roger Benoiton kívül ezt senki más nem gondolja komolyan…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel
Leclerc: „Rá sem ismertek majd a 2024-es Scuderia Ferrarira!”

Nem sokan fogadtak volna rá, mégis a Scuderia Ferrari lett az, aki 2023-ban megtörte a [...]

Érdekel
MARKO: „Én örülnék neki, ha Massa KIPERELNÉ a VB címet!”

Ismét súlyos beszólás érkezett Dr. Helmut Markótól, nem minden alap nélkül. A Red Bull Racing [...]

Érdekel