A Haas F1 Team szinte messiásként várja a Magyar Nagydíjat, hiszen a többi istállóval ellentétben ők eddig semmiféle új fejlesztést nem eszközöltek az autóikon. Eddig, hiszen a Hungaroringre komoly update csomaggal készülnek az Amerikaiak.
Kisebb szépséghiba, hogy az új packot csupán Kevin Magnussen kapja majd meg, mivel a csapat kimondva és kimondatlanul is őt tartja a megbízhatóbb versenyzőnek. A dán a bajnokságban is jobban áll, plusz nem volt súlyos törése, ellenben Mick Schumacherrel, aki a Szaudi Nagydíjon és Monacóban is ripityára verte a VF 22-es modellt:
„Csupán az egyik versenyautónkra rakjuk fel az új elemeket, és nagy a rizikó, mert nagyon kevés a tartalék alkatrészünk. A gyártók folyamatos csúszásban vannak, későn érkeznek a megrendelt elemek, ráadásul nagyon sok balesetünk volt már idén. A mostani fejlesztést már a Francia Nagydíjon szerettük volna bevetni, aztán elhalasztottuk Belgiumra, de végül minden összeállt ahhoz, hogy a Magyar Nagydíjon már a rendelkezésünkre álljon az újítás. Utóbbi azért is örvendetes, mert így a nyári szünetben lesz időnk arra, hogy kielemezzünk minden adatot, információt vele kapcsolatban.” – mondta el Günther Steiner.
Hogy ez mennyire jelent nagy hátrányt Schumacher szempontjából az még erősen kérdéses, hiszen láthattuk, hogy több istálló az újításai ellenére lassabb és megbízhatatlanabb autót adott a versenyzőinek, mint az update előtt…
Fotó: XPB Images