Mick Schumacher: „Nem élem meg tehernek a nevem!”

Közel a debütálás, és ezzel együtt a Scumacher név visszatérése a Formula-1-be. Ebből az alkalomból mesélt az érzéseiről a Haas autójának online leleplezésekor a csapat nagynevű újonca.

A komoly örökség mellett szóba került az is, mit remél az első versenyétől:

„Nem jelent nekem terhet az, hogy az édesapám hétszeres világbajnok, és az sem, hogy engem is Schumachernek hívnak. Éppen ellenkezőleg, nagyon boldog vagyok, hogy a nevét viselhetem, hogy ebbe a családba születtem, és hatalmas megtiszteltetés az, hogy visszahozhatom az F1-be. Óriási motiváció, büszkeség, elhivatottság és kemény munka – ezek a szavak és érzések keringenek most bennem.

Most csakis az első teszttel foglalkozok, nagyon izgatott vagyok, várom már, hogy az autóban ülhessek. Tudom, mit kell majd tennem, és hogy a csapattal hogyan készüljek fel minél jobban a rendelkezésre álló idő alatt az első versenyre, a szezonra. Bízom benne, hogy a debütálásom jól sikerül, széles mosollyal, és érzelmektől túlfűtve szállhatok ki az autóból. Céljaim nincsenek, csak szeretném teljesíteni a versenyt.” – utalt arra mosolyogva a kis Schumi, hogy az apuka legelső alkalommal csupán 700 méterig jutott.

Az elvárások a fiatal pilótával kapcsolatosan hatalmasak, szintúgy a nyomás is. Talán nem túlzás azt kérni a szurkolóktól, hogy nyugtával a napot, adjanak időt Mick Schumachernek, mert a Haas-nál nem valószínű, hogy egy döbbenetes sikersztori íródik majd…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

 

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel