A Monacói Nagydíjon a már eddig is sokat hibázó fiatal német 19-re lapot húzott, és 1.000.000 dolláros kárral „lepte meg” a csapatát.
Günther Steiner csapatfőnök már Monaco előtt jelezte Schumachernek, hogy a folytatásban többre és jobbra számít tőle – méghozzá sokkal. „Ez a Formula-1, itt nem várnak rád évekig. Tobzódnak a versenyzők, mindenki a helyedre pályázik… Úgy gondolom, hogy ezzel Mick is tisztában van, ennek fényében kell folytatnia a szezont. Meglátjuk, hogyan tovább.” – tett félreérthetetlen utalást a Haas F1 Team első embere arra, hogy ha Schumacher Forma-1-es versenyző akar maradni, az ilyen hibák hosszútávon nem férnek bele.
Érdekesség, hogy ezúttal a versenyzőt minden körülmények között védelmébe vevő Ralf Schumacher is bírálta:
„Nincs ezen mit szépíteni, a kiesése és a törés az ő hibája és felelőssége volt. A történtek után azt gondoltam, hogy talán hozzáérhetett a korláthoz, de átment a vizes részen, és azért esett ki. Ez egy olyan szintű hiba, amit nem lenne szabad elkövetni. Én még nem írtam le Micket, talán csak időre van szüksége, ahogy azt a korábbi sorozatokban is bizonyította.” – vélekedett az idősebb rokon.
Egy biztos: időből van most a legkevesebb Mick Schumachernek.
Fotó: Getty Images