Egy, a Formula-1 establishmentjéhez közel álló újságíró tényként jelezte: Ha Logan Sargeant formája nem javul a szezon hátralévő részében, akkor a Mercedes tartalékosa, Mick Schumacher veheti át a helyét.
Toto Wolff már 2022-ben megígérte, hogy legkésőbb 2024-ben újból a mezőny tagja lesz a kis Schumi. Azzal pedig minden valamirevaló szurkoló képben van, hogy milyen viszonyt is ápol a Williams istállóval Wolff. Ezért aztán a bevezetőben említett bemondás nem egy k**va „nagy cucc” Lawrence Barrettótól…
„A brit istálló 2024-es felállása egyik oldala már biztos, hiszen a szenzációsan teljesítő Alexander Albon szerződését már meg is hosszabbították. Logan Sargeant tisztességesen szerepelt eddig, de semmi olyan kiugrót nem mutatott, ami arra ösztönözné a főnökeit, hogy kapkodjanak érte. Ha a továbbiakban nem erősít bele, és nem javul fel látványosan, akkor szinte majdnem biztos, hogy Mick Schumachert ültetik be a helyére. Hogy ne így legyen, ahhoz látványosan csökkentenie kell a hendikepjét Albonnal szemben, pontokat kell szereznie, és a csapatot is ki kell szolgálnia. Schumacher lesben áll, tavaly tárgyalt is a Williams istállóval, ezenkívül a Mercedes harmadikszámú pilótájaként ott van a tűz közelében. Ráadásul mindenki nagyon elégedett vele, Lewis Hamilton, George Russell, és Toto Wolff is nagyon magasra taksálja őt.” – nyilatkozta a „mindent tudó” Barretto.
Fotó: Getty Images