Mindenki számára ismeretes az Abu Dhabi Nagydíj utolsó fázisa, amelyben Nicolas Latifi kicsúszása, és az azt követő safety car fázis lehetőséget teremtett Max Verstappennek a sírból visszahozni a világbajnokságot. Sejthető volt, hogy Latifinek a szerencsétlen balesete után még lesznek kellemetlen percei…
De az, amit egyes, magukat „Forma-1 fanatikusnak” nevező nyomorult csőcselék leművelt, arra nehéz szavakat találni. A szimpatikus és teljesen vétlen kanadait minden létező platformon mocskolják, ám voltak olyanok, akik ezen a határon is túlmentek. Az életveszélyes fenyegetéseket a pilóta már nem nézte tétlenül, és a nyilvánosság erejéhez fordult:
„Visszatérő jelenség a sportvilágban, hogy ha rossz időben vagy rossz helyen, és véletlenségből tényezővé válsz, akkor az esetet jól felfújják, és ez a lehető legrosszabbra sarkall néhány magukat szurkolóknak tartó embert. Engem valósággal sokkolt, hogy milyen extrém gyűlölködésre képesek egyesek, és még a halálos fenyegetéstől sem riadnak vissza.
Ők arra hivatkoznak, hogy felesleges volt az ominózus pozícióért harcolnom, mert már amúgy is a futam végén jártunk. Én versenyezni vagyok itt, és nem számít, hogy csupán pontokért, pozíciókért, vagy akár dobogós helyezésekért megy a harc, én mindig mindent bele fogok adni a kockás zászlóig! Ugyanolyan vagyok, mint a többi versenyző, ez a munkám és a kötelességem.
Ha ezt valakik nem értik, vagy csupán nem érdekli őket, azt megértem, és tiszteletben tartom. De hogy ezek a „szurkolók” a véleményükre hivatkozva hozzám közel állókat és engem is zaklatnak, valamint fenyegetésekkel akarnak megfélemlíteni… Nos, ők nem nevezhetők szurkolónak.” – szól a kiemelt lényeg Latifi nyílt leveléből.
Sajnos mi magunk is érezzük, tudjuk és látjuk a jelenséget. Nem ritkán tapasztaljuk a gyűlölethullámot a saját kommentmezőinkben, ezeknek az embereknek és BÁRMELYIK SPORTEMBERT GYALÁZÓKNAK pedig azt javasoljuk: Keressetek magatoknak másik játszóteret!
Fotó: XPB Images
A Forma 1 biztonságosabbá tétele… 50-60-70 éve a veszélyes versenypályák és a kezdetleges bitonsági berendezésekkel ellátott versenyautók okozták a pilóták halálát, a 2020- as években pedig ehelyett a tökéletlen „szurkolók” gyilkolás iránti vágyai okozzák majd?