F1 teszt, Barcelona: Kubica maradt az élen

Talán nem is felejtett el vezetni az „öreg”, fogalmazódhat meg a gondolat a keddi tesztnap után – joggal – az olvasókban. Való igaz, a hazai szurkolók körében is rengeteg kritika érte a lengyelt, aki a mai teljesítményével adott csattanós választ a kétkedőknek: a délelőtti etapban futott referenciakörénél senki nem tudott gyorsabbat letenni az aszfaltra.

A délelőtti etapban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel váltogatta egymást az élen, csak Lance Stroll pink Mercedese tudott időnként bezavarni. Az ebédszünet előtt harminc perccel Robert Kubica a leglágyabb keverékekre váltott, és egy remek kört produkálva már ő volt a leggyorsabb. Ahogy azt már a délután folyamán is írtuk, az időmérős szimuláció ide, kevés üzemanyag oda, valaki nem nyer „mákból” Forma-1-es tesztet.

A megtett körök tekintetében viszont ma sem mutat változást a tabella: a Mercedes végzett az élen, a németek 179 kört teljesítettek, mögöttük a Ferrari 164-el, a Red Bull pedig 113-al zárt. A Ferrari háza tájáról olyan információkat hallani, hogy csak az utolsó tesztnapon hajlandók felfedni a valós teljesítményüket. Sebastian Vettel szerint a kanyarokban jobb lett az SF1000-es, mint az elődje, ugyanakkor az egyenesekben időt vesztenek. Hamarosan minden kiderül. Legalábbis reményeink szerint.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Essentially Sports

Array
Kanada, FP2: „Azért a víz az úr” (na meg Alonso)

Ezúttal nem hivatkozhattunk arra, hogy nem volt körözés a pályán, mert volt. Csak hát milyen [...]

Érdekel
SOK VÍZ, kevés akció: Norrisé az első menet Kanadában

Komoly esőzés, csúszás, sárga és piros zászlós fázisok, baleset, néhány kör után Lando Norris siker. [...]

Érdekel
Ő lehet a KÖVETKEZŐ F1-es távozó?

Ralf Schumacher szerint már meg is van, Esteban Ocon után kit tesznek majd lapátra következőleg [...]

Érdekel
F1 SAPKA INGYEN? Minden hétvégén A TIÉD LEHET egy!

Mi a FansBrandsnél folyamatosan arra törekszünk, hogy izgalmat csempésszünk a versenyhétvégékbe. Most egy olyan INGYENES [...]

Érdekel
Vasseur: „Hamilton és Leclerc NYERŐ PÁROS LESZ!”

Tagadhatatlan, hogy a Scuderia Ferrarinál nem szokás beállni a sorba. Az olaszok nem sok minden [...]

Érdekel
Perez hosszabbított – Az örök második TOVÁBBRA is marad a Red Bullnál

Hiába a számos jobbnak tűnő, pilótapiacon elérhető opció, hiába Sergio Perez gyenge teljesítménye, a Red [...]

Érdekel