Abu Dhabi: Sebastian Vettel búcsúzik a Ferraritól, Mattia Binotto nem lesz jelen

Miközben Vettel az utolsó futamára készül a Scuderia Ferrarival, addig a csapatvezető rosszullétre hivatkozva lemondta az utazást és a részvételt.

A csapatvezető a maranellói központba sem fog bemenni hétvégén, a hírek szerint otthonról követi majd az egykoron nagyreményű négyszeres világbajnok búcsúversenyét. Az utolsó Ferraris szereplésével kapcsolatban Vettel is megszólalt, de nem tért ki Binotto hiányzására:

“Nem bánok semmit, egyetlen pillanatot sem az elmúlt évekből. Utólag az ember sokszor azt érzi, hogy bárcsak ez vagy az máshogy történt volna, az idei autóval sem tudtam igazán megtalálni a közös hangot, ennek ellenére sem tartom elpazarolt időnek, amit itt töltöttem. A vége felé már több probléma miatt nem tudtunk hatékonyan együtt dolgozni, a lényeg az, hogy ebből minden érintett levonja a konzekvenciát, és épüljön ezekből a tapasztalatokból.

Nem felejtettem el versenyezni, egész egyszerűen arról van szó, hogy nem egyetlen konkrét probléma miatt szenvedünk, hanem a sok apró terhel le bennünket. Én vagyok Sebastian Vettel legnagyobb kritikusa, és azzal is tisztában vagyok, hogy sok dolgot csinálhattam volna jobban. A pályán, vagy azon kívül is vannak olyan prioritások, amit rosszul ítéltem meg. Ám ezek a dolgok is formáltak engem, sokat fejlődtem, többet tudtam meg a versenyzésről és magamról is, magasabb szintre emelkedtem pilótaként.” – mondta el Vettel, aki ugyan világbajnokságot nem tudott nyerni a vörösökkel, mégis mélyen beírta magát a Ferrari történelmébe. A német pilóta jelenleg a harmadik legtöbb dobogót szerző versenyző a Scuderia Ferrari örökrangsorában.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Essentially Sports

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel