Benne volt a levegőben, néhány órája pedig már hivatalos is: a Ferrari és Sebastian Vettel nem hosszabbít szerződést, így már biztos, hogy a német 2021-től valószínűleg új csapattal, Maranello pedig új pilótával vág majd neki a szezonnak.
Hat év után, közös megegyezéssel döntöttek így a felek, Vettel pedig nem a pénz miatt hagyja el a vörösöket – erről árulkodik a hivatalos közlemény is:
„Együtt tettük meg ezt a nehéz lépést, mindkét oldalon úgy éreztük, hogy ez lesz a legjobb. Nem volt egyszerű a döntés, hiszen Sebastian emberként és versenyzőként is különleges. Nincs egyetlen konkrét ok, barátok vagyunk, így beláttuk, eljött az ideje a búcsúnak, ezzel tudjuk segíteni azt, hogy mindketten célt érhessünk. Seb az egyik legsikeresebb pilótánk marad, aki fontos része a Scuderiának. Többször is az első háromban végzett a bajnokságban, 14 futamgyőzelmet aratott, mindenki nevében szeretnék ezért köszönetet mondani neki. Ugyan a közös vb cím nem sikerült, hisszük, hogy az idei kurta szezonban szép lesz a búcsúja.” – mondta el Mattia Binotto.

Sebastian Vettel is igyekezett kihangsúlyozni, a megélt nehézségek ellenére barátságban válik el a Ferraritól:
„A közös munkánk a Scuderia Ferrarival idén befejeződik. Ha ebben a sportban a legjobbat akarod elérni, akkor nagyon-nagyos lényeges szempont a tökéletes harmónia. Mind a csapat, mind saját részről úgy érzetük, nincs már meg bennünk az a vágy, hogy mindenáron együtt folytassuk. Az anyagiak nem játszanak szerepet a döntésemben, nem ez az elsődleges szempont. A Scuderia Ferrari mindig is különleges helyet foglalt el az F1-ben, őszintén remélem, elérik a vágyott sikereket. Szeretném megköszönni a Ferrari családnak, legfőképp a Tifosinak, hogy végig támogattak a náluk töltött évek alatt. A célom most az, hogy szép pillanatokkal ajándékozzam meg őket, és így zárhassam le a pályafutásom Ferraris fejezetét.” – egészítette ki a csapatvezető szavait Vettel.
A Ferrari a későbbiekben fogja megnevezni, ki pótolhatja Sebastian Vettelt – a pletykák Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Antonio Giovinazzi nevét emlegetik a leggyakrabban…
Fotó: Essentially Sports