BRÉKING: Vettel visszautasította a Ferrarit!

Mint az ismeretes, idén lejár Sebastian Vettel szerződése a Scuderiánál. Tapogatózó tárgyalások már eddig is voltak, amelyeken a csapat jelentősen kevesebb összeget kínált annál, mint amit a német elfogadhatónak tart. Közben a járványhelyzet gazdasági nehézségei miatt még tovább faragták ezt az ajánlatot, amely ráadásul csak egy évre szól.

A maranellóiak továbbra is Vettelt képzelik el az egyik vörös autóban, ami változás, hogy már nem mindenáron. Az eddigi 40 milliós fizetését 12-re nyírbálnák, és ha belegondolunk, hogy az öt tavaly csapaton belül legyőző Charles Leclerc a következő öt évben „csak” 10 milliót kap, akkor már nagyon is érthető az olaszok dilemmája.  

Az anyagiakon kívül egy másik ütközőpont a szerződés időtartama, ugyanis míg Vettel több évre szeretné lekötni magát, addig a Ferrari jól láthatóan kivárásra játszik. Ez nem is csoda, hiszen az esztendő végén számos komoly versenyző elérhetővé válik:

„Az elmúlt időkben rendszerint hároméves szerződéseket kötöttem. Az egyik legtapasztaltabb versenyző vagyok a mezőnyben: nem vagyok öreg, nem töltöttem még ki a korhatárt, így azt hiszem, továbbra is jogos ez az igény.” – nyilatkozta a pilóta.

A 12 milliós ajánlatot a patinás La Gazzetta dello Sport szellőztette meg, és az egy éves intervallumról is az elsők között értesültek. A lap szerint a minimum két szezonra szerződni kívánó Vettel határozottan elutasította ezt az ajánlatot.

Vettel nemleges válasza természetesen nem azt jelenti, hogy nem ő lesz a Ferrari másik pilótája, de a csapatnak már megvannak a tervei arra az eshetőségre, ha nem sikerül kompromisszumra jutni a négyszeres világbajnokkal. Az újság három főesélyest említ: az egyik Daniel Ricciardo, a másik Carlos Sainz, és harmadikként egy kakukktojás is szerepel ebben az elitkörben, aki nem más, mint a Ferrari nevelés Antonio Giovinazzi.

Mindhármuknak 2020-ban jár le a szerződése, és valószínűleg egyikük sem zárkózna el a kínálkozó lehetőségtől, ha megcsörrenne a telefonja, a vonal végén a Ferrari első emberével.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Scuderiafans

Albon: „Én voltam VERSTAPPEN eddigi legnagyobb kihívója”

Alexander Albonnak idén sem jutott túl erős technika, de amit kihozott a Williamsből, az igazán [...]

Érdekel
GIGA szerződés előtt Leclerc, BÉRFESZÜLTSÉG készülődik a Ferrarinál?

Hatalmas fizetéssel, további öt esztendőre láncolná magához a rettentően tehetséges, világbajnok alkat Charles Leclercet a [...]

Érdekel
ÍME, a tíz LEGJOBBAN FIEZETETT F1-es pilóta

A Forbes magazin idén is leközölte a TOP10 legjobban kereső Formula-1-es pilóta nevét. A legjobb [...]

Érdekel
Kubica: „ALONSO A TOP, jobb, mint Verstappen és Hamilton!!

A sokkal többre hivatott lengyel ex F1-es szerint Fernando Alonso nem csupán fajsúlyos technikában „enné [...]

Érdekel
F1 VEZÉR: Jövőre szorosabb lesz…

Idén kis túlzással már a bajnokság negyedénél lefutott volt a vb-cím sorsa, ergo nem sokat [...]

Érdekel
HAMILTON: „Nem hallgattak rám, EZÉRT tartunk itt”

Vagy Lewis Hamilton kezdett rá ismételten az ismert „megint nem hallgattak rám” nótára, vagy a [...]

1 Comment

Érdekel