Ex F1 résztvevő: „Vettelnek itt a vége!”

Giancarlo Minardi egykori autóversenyző és csapattulajdonos szerint már nézni is nagyon kínos azt, amit a négyszeres világbajnok művel.

Már korábban is sokan bírálták Vettelt, még a Scuderia Ferrarinál töltött időszakában, hogy a csikó Charles Leclerc az Alfa Romeótól megérkezve üti-vágja és simán legyőzi őt. Akkor még sok mindenre rá lehetett fogni a német gyengélkedését, de aztán az Aston Martinnál lecsaptak rá, és ideális környezetet teremtettek neki. Csakhogy Minardi szerint Sebastian Vettelnek ez is kevés, és a kínos vergődése semmi jóra nem vezet…:

“Seb már nem az, aki korábban volt. Motivációját vesztette, és már lassan a pontszerzésre is képtelen lesz. Szerintem itt lenne az idő, hogy szögre akassza a bukósisakját, ebben a pályafutásban ennyi volt. Sok pénzt keresett, sok bajnokságot nyert, és garantálható, hogy már nem fog többet.”- nyilatkozta lesújtó őszinteséggel Giancarlo Minardi, aki 1985-ben megalakította a Minardi istállót, amely tulajdonképpen a mostani Red Bull Racing jogelődjének is tekinthető.

Ti mit gondoltok, valóban megérett Sebastian Vettel a búcsúra?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel