Még ki sem hűlt Sergio Perez helye, azon nyomban bejelentették oda Sebastian Vettelt. A német hosszútávú szerződést írt alá, és már egy utcán bevethető Aston Martint is előkészítettek számára.
A döntés nem nevezhető épp sportszerűnek, de nagyon jól tudjuk, hogy a Forma-1 nem is erről szól. Új csapata nagy fogásként kezeli a négyszeres világbajnokot, akinek érkezésével kapcsolatban komoly terveik vannak. A csapat már a megalakuláskor sem titkolta, hogy óriási erőket mozgósítanak, új HQ-t és szélcsatornát építenek a céljaik elérése érdekében:
„Sebastian Vettel négyszeres világbajnok, aki tudja, mi kell a győzelemhez. Seb a világ egyik legjobb és legtapasztaltabb Forma-1-es versenyzője, ő az emberünk, ha győzni akarunk. Mindannyian izgatottan várjuk az érkezését, ő egy valódi bajnok, aki tudja, hogyan lehet egy olyan projektet sikerre vinni, mint amilyen a miénk.” – áll a csapat hivatalos közleményében.

„Boldogan osztok meg veletek egy, a jövőmmel kapcsolatos izgalmas hírt: büszkén szeretném bejelenteni, hogy 2021-től csatlakozom az Aston Martin Racinghez! Ez egy új utazás lesz számomra, egy legendás márkát fogok képviselni. Nagyon imponál nekem az, amit idén véghezvittek, és bízom benne, hogy ez még csak a kezdet. Lawrence Stroll elhivatottsága nagyon imponál nekem, úgy gondolom, hogy együtt képesek lehetünk valami különlegeset alkotni. Még mindig ég bennem a tűz, imádom a Forma-1-et, és csak egyetlen dolog érdekel: a rajtrács elején akarok lenni. Ezt elérni az Aston Martinnal valódi kiváltság lesz.” – zárta mondandóját Vettel.
Kíváncsian várjuk, milyen erőt fog képviselni az Aston Martin, és hogy Vettelnek sikerül-e ezúttal jobban választani, mint anno tette azt a Ferrarival…
Fotó: Getty Images