A kétszeres világbajnok szerint Sebastian Vettelnek akkor sem kell csüggednie, ha nem hosszabbítja meg a szerződését a Scuderia Ferrari. Az exversenyző több menekülő utat is tudni vél német kollégája számára.
Vettel helyzete igencsak ingatag Maranellóban, amit a róla érkező ellentétes sajtóhírek is csak tovább árnyékolnak. Amíg egyes médiumok egyéves ajánlatról és drasztikusan megnyirbált fizetésről cikkeznek, addig mások már egy jobb kontraktusra is kilátás van. Hakkinen szerint Vettelnek nem ezzel kellene foglalkoznia, mert egészen más fogja meghatározni F1-es a karrierét:
„A jövője kizárólag a saját kezében van. Ha meglesz benne a kellő motiváció, és felszívja magát, akkor nagyon sokáig versenyezhet még, a kora egészen biztosan nem fogja hátráltatni ebben. Azonban ez a munka maximális figyelmet és minimális magánéletet kíván meg az embertől.” – figyelmeztette kollégáját a finn.
„Hallani a McLaren érdeklődéséről, de a Mercedesről is pletykálnak. Ha Seb folytatni szeretné a Forma-1-ben, akkor nem kell aggódnia, mert bármelyik istálló nagyon szívesen látná a kötelékében.Ő egy sokszoros világbajnok, aki meghatározó alakja a száguldó cirkusznak, és ezt nem csupán a győzelmeivel érte el. Ha visszatekintünk 2019-re, akkor láthatjuk, hogy Charles Leclerc nagyon erősen mutatkozott be mellette, gyorsan beilleszkedett, és meg is nyerte kettejük csatáját, de én sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy ez még nem a világvége.”

Hakkinen Vettel mellett a mezőny másik ikonjáról, Lewis Hamiltonról is ejtett pár szót, véleménye szerint a brit 2020 toronymagas esélyese, akit rettentő nehéz lesz befogni – ha egyáltalán lehetséges:
„Hamilton mára teljes versenyzővé érett. Nincs gyenge oldala, a lehető legkevesebb hibát véti, és szinte eggyé vált az alatta dolgozó technikával. És ez koránt sem minden: továbbra is sikeréhes, és mindent megtesz azért, hogy fejlődjön. A hat világbajnoki címét nem a szél fújta össze, így a mezőnynek fel kell kötni a gatyáját, ha kihívás elé akarják állítani őt. Ha idén is versenyképes lesz az autója, gyanítom, hogy újból ünnepelni fog. Meglátjuk, mire lesz képes a Red Bull és a Ferrari, ezen múlik minden.” – zárta gondolatmenetét Mika Hakkinen.
Fotó: XPB Images