Egyre több nyilvánvaló jel, félmondat, nyilatkozat és „könyökpacsi” (jézus szent ege…) után most már nagyon úgy fest, hogy fű alatt meg is állapodtak a felek. Tehát 2021-től Sebastian Vettel jó eséllyel az Aston Martin gyári istállójává alakuló csapaté!
A tekintélyes olasz napilap, a La Gazzetta dello Sport szerint már az elmúlt két hónapban minden lényegi kérdés eldőlt, és csak a bejelentés van hátra, ami azért késik, mert időközben Sergio Perez megbetegedett (…), így a formalitás értelemszerűen az előttünk álló hétvégén sem fog megtörténni.
Az újság úgy tudja, Vettel és Lawrence Stroll már mindenben megállapodtak, a kanadai üzletember több éves kontraktussal alkalmazza a négyszeres világbajnokot, akivel nagy tervei vannak. Még a pénz sem gátolja ebben Stroll apukát: Vettel szponzorpénzek nélkül érkezik, és ezt az Aston Martinnak kell pótolnia, ráadásul jóval magasabb bérért fog versenyezni, mint a mexikói elődje.

Jelen pillanatban tulajdonképpen már csak Vettel munkaköri kötelességeiről folyik az egyeztetés, amelybe a márkanagyköveti szerep is beletartozhat majd. Stroll terve, hogy az Aston Martint a Forma-1-es szerepvállaláson keresztül fogja felfuttatni a brandet, megcélozva a német piacot, és ebből természetesen komolyan kiveszi majd a részét Sebastian Vettel is.
Aki esetleg kacsának gondolná a La Gazzetta értesüléseit,emlékezzen csak vissza arra, hogy hetekkel a hivatalos bejelentés előtt mint mondtak a német Ferarrival történt szakításáról.
Azt pedig, hogy Lance Stroll mellett milyen bánásmódban részesül majd Vettel, és egyáltalán mennyire nyerő húzás neki ez a szerződés, csak az idő fogja eldönteni. Várjuk a hivatalos bejelentést…
Fotó: THE RACE