Miközben a német látott már jóval jobb napokat is, addig pályatársa megállíthatatlanul robog afelé, hogy ő legyen a Formula-1 valaha élt legnagyobb rekordere. Vettel ezt tiszteli és elismeri, ugyanakkor jelezte: Lewis Hamilton elérhet bármit, nála mégis más marad az etalon.
„Sajnálom, hogy ennyire könnyű dolga van a pályán, és azt is, hogy nem tudtam tőle megvédeni a Ferrarival Michael Schumacher csúcsait. Tény, hogy most könnyű dolga van, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, rettentő keményen megdolgozott azért, hogy elérje ezt az állapotot. Lewis minden sikere abszolút megérdemelt, de az én hősöm akkor is Michael marad. Ettől függetlenül természetesen elismerem, sőt nagyon örülök az ő sikereinek.” – nyilatkozta rettentően sportszerűen a mindeddig utolsó német világbajnok.
Hamilton is megszólalt az üggyel kapcsolatban, miszerint hétről hétre adja át a múltnak Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt rekordjait:
„Tulajdonképpen hihetetlen, olyan ez, mintha nem is velem történne. Egyértelműen hatalmas kiváltság, hogy ebben a helyzetben lehetek, és egy ilyen elképesztő csapat áll mögöttem. Nagyszerű autóm van, amellyel képes vagyok minden hétvégén az élmezőnyben harcolni. Mindörökké hálával tartozom azoknak, akik keményen melóznak azért, hogy ezt lehetővé tegyék a számomra. Én csupán egy fogaskerék vagyok a gépezetben…”
Fotó: Getty Images