FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Sebastian Vettel: „Szuper volt az autónk, így élveztem a versenyzést!”

A Monacói Nagydíjon Vettel hosszú idő után újból „jelezte a világnak”, hogy talán korai lenne még őt temetni. A német a csapattársát is masszívan maga mögé utasítva az Aston Martin fennállásának eddigi legjobb eredményét érte.

Vettel már az első szabadedzéstől jobban érezte magát a megszokottaknál, ez pedig előrevetítette egy jobb szereplés esélyét:

„Az első edzés remek volt, a nyolcadik helyen zártunk, ami ugyan nem pole idő, de az elmúlt versenyeken látottakhoz képest határozottan jobban fest. Az időmérőn is ezt a pozíciót fogtam meg, majd Charles Leclerc műszaki hibája miatt a rajtnál egyből nyertünk egy helyet. Az első tíz kör botrányosan unalmas volt, csak Sergio Perez próbálkozott ellenem, de könnyedén tartottam magam vele szemben. A kerékcserék előtt viszont felpezsdült a futam, és a kritikus időszakban sikerült jól vizsgáznunk.

Az autó kezes volt, úgy reagált, ahogy kell, én pedig élveztem, hogy uralom a helyzetet. Erre nem csak nekem volt szükségem, mindannyiunknak jót tett, hogy láttuk, megvan a tempónk. A srácok jó döntéseket hoztak a pitwallon, csapatként működtünk, ennek hatására extrát tudtunk nyújtani a verseny legnehezebb időszakában. Jók voltunk a lágy gumikon, én úgy éreztem, hogy talán még Perezt is sikerülhet majd magam mögött tartani, ami ugyan elmaradt, de Lewis Hamiltont és Pierre Gaslyt így is megelőztük.

Az istálló tavaly nagyon erős szezont futott, így csalódásnak éltük meg a szezonkezdetet, ezért a legjobbkor jött a siker. Megérdemli a csapat az eredményt, hiszen mind a versenyen, mid a gyárban rengeteget tesznek érte a kollégáink. Őszintén remélem, hogy ez az ötödik hely tovább lelkesít bennünket, és lendületet ad ahhoz, hogy a jövőben is erős versenyeket fussunk!” – mondta el Seb, aki a versenyzőtársak szerint ezen a délutánon újra a régi volt.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Reuters

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.