FansBRANDS Forma 1 webáruház
FansBRANDS VIP Tagság
Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Sebastian Vettelnek nem megy? Helmut Marko előre megmondta….

A Red Bull Racing osztrák tanácsadója sem ment el Vettel első futamon mutatott produkciója mellett, ahol a német pirosból zöld autóba átülve lényegében változatlanul folytatta tovább a kínlódást.

Még a tavalyi szezon előtt történtek során (amikor is a Scuderia Ferrari bejelentette, hogy nem tart igényt Vettel szolgálataira) felhívta a négyszeres világbajnok figyelmét Marko, hogy a legjobb döntés az lenne, ha rápihenne egy évet a Ferrarinál megélt sokkra, feltöltődne, és új motivációt találna magának.

„Akkor is és most is ez volt a véleményem, ezt természetesen el is mondtam neki. Azóta is szilárd meggyőződésem, hogy szüksége lett volna egy esztendő kihagyásra, hogy fejben összerakja a dolgait és megtalálja önmagát, ráleljen az üdvözítő útra. Azt hiszem, 2022-ben is meglettek volna a lehetőségei. Ezt nem tette meg, és most újból egy olyan csapatban ül, amely küszködik az autójával.

Az Aston Martin nagyon hasonlít a Mercedeshez, ugyanúgy idegesen viselkedik az autó hátulja, ám míg a Mercedesnél hamar megoldást találtak a problémáikra, addig az Aston a szezonba is „átmentette” a gondjait. Ennek látható következménye Vettel szenvedése, szóval a másfél másodperces lemaradása nem csupán vezetői hiba. Ahogy haladunk majd előre a bajnokságban, nyilvánvalóan ez a kín enyhülni fog, a vezethetőség pedig jobb lesz, de addig Seb nem fog feloldozást nyerni, és visszatalálni a formájához. Ám szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szereplése nem csupán az Aston gyengeségeiből fakad: jó példa erre az Estaban Oconnal történt kontaktja, amely teljesen gyerekes és érthetetlen hiba volt…” – értékelt lesújtóan Helmut Marko volt pilótájával kapcsolatban.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.