Vettel autója hibás volt – A csapat szerint ez nem befolyásolhatta a német teljesítményét

Az elmúlt időkben rengeteg kritikát kap Sebastian Vettel. Ennek a javarésze „ül” is, hiszen fiatalabb csapattársa rendre felülmúlja őt, ám az elmúlt hétvégi látványos szenvedése nem ennek tudható be.

Legalábbis Vettel szerint… A német világbajnok már Silverstone előtt is feltűnően sokat panaszkodott az autója vezethetetlenségére, ami az elmúlt vasárnap csúcsosodott ki, így a csapat kezdeményezte annak teljes körű kivizsgálását. Az eredmény nem is maradt el: hiba valóban akadt, ám a csapat szerint ez nem befolyásolhatta olyan mértékben az eddigi versenyeit, mint ahogyan azt ő gondolja:

„Sebastian kapni fog maga alá egy új vázat, mert a hétvégi futam után átnéztük az autóját, és felfedeztünk egy kis hibát, amit valószínűleg egy kerékvető a kelleténél agresszívabb megtámadásánál szedett össze.

Ennek nem volt különösebb hatása az autó működésére, de ha már egyszer emiatt bontottuk meg az autót, akkor logikus volt, hogy lecseréljük ezt az elemet.” – áll a Scuderia Ferrari kommünikéjében.

A képlet így leegyszerűsödik: ha az immáron (saját magához mérten) teljesen hibátlan SF1000-el is csak szenved majd Vettel, az újabb koporsószög lesz a 2020-as szezonjában. Ha ehhez hozzávesszük a napról-napra romló viszonyt a csapatával, akkor az is könnyen előfordulhat, hogy beigazolódnak majd a pletykák, és Seb tényleg idő előtt dobbant a Scuderiától…

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Scuderia Ferrari

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel