Videón a MÉLTÓ BÚCSÚ: Így köszöntek el Vetteltől a japánok!

Sebastian Vettel egyértelműen a szezonja eddigi legjobb versenyét teljesítette Suzukában, amihez valószínűleg a helyiek túláradó szeretete is hozzájárult.

Vettel egy nehéz indítás után (a német Fernando Alonsóval ütközött, majd remek taktikai érzékkel állt ki a boxba, és hozta magát vissza a meccsbe) hatodik lett, és az utolsó körben látványos csatában tartotta maga mögött Alonsót, aki frissebb gumikon támadta őt. A versenyző az egész hétvége során remek hangulatban nyilatkozott a sajtónak, és még azt is elmondta, hogy annyira szereti a Japán Nagydíj közegét és helyszínét, hogy a 2023-ban a visszavonulása ellenére is szívesen versenyezne ott. Viccesen el is mondta, annyira fog neki hiányozni Suzuka, hogy bárki is hívná őt, azonnal menne. Ezt természetesen a helyi közönség is nagyra értékelte, akik megható módon tisztelegtek az év végén aktív Formula-1-es karrierjét befejező némettől. A futam után a lelátón is rengeteg Vettel-szimpatizánst maradt ott, a főtribűn tele volt zölden világító emberekkel, akik szerettek volna méltóképpen elbúcsúzni a négyszeres világbajnoktól.

Mit nem mondjunk, sikerült nekik!

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Aston Martin Twitter

One thought on “Videón a MÉLTÓ BÚCSÚ: Így köszöntek el Vetteltől a japánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

BBC – Az FIA vizsgálata bin Sulayem BOSSZÚJA Wolff ellen!

Meghökkentő dolgot állít az angol közszolgálati média: Szerintük az FIA egy újságcikk által indított vizsgálata [...]

Érdekel
Valtteri Bottas naptár

Bottas – SportszerűSEG(G)ből JELES! Valtteri Bottas sosem lesz világbajnok, ám nagy valószínűséggel már így is [...]

Érdekel
Az F1 TELJES MEZŐNYE kiáll a Wolff házaspár mellett

Mint ahogy azt mi is megírtuk, egy újságcikk után kirobbant botrány után az FIA vizsgálatot [...]

Érdekel
Norris: „Biztos vagyok abban, hogy jövőre MEGLESZ az első győzelmem”

Abban majdnem minden Formula-1 szimpatizáns egyetért, hogy a sorozatban jelenleg is egy generációváltás zajlik. Ennek [...]

Érdekel
MARKO szerint ezért nem működne egy csapatban Verstappen és Hamilton…

Dr. Helmut Marko akaratán kívül is megerősítette a pletykákat: Lewis Hamilton közvetve, vagy közvetlenül, de [...]

Érdekel
DAGAD a Wolff botrány: Wolffék szerint az FIA a hibás, akik még NŐGYÜLÖLŐK IS

Aki nem lenne képben a storyval, annak röviden annyi, hogy a FOM (Formula One Managemant) [...]

Érdekel